Archívum
Rovataink
Galéria: PEN2010- tehetségkutató
2010/04/26
A Pécsi Egyetemi Napok keretén belül immár harmadik éve mutatkozhatnak be fiatal, főként főiskolás vagy egyetemista tagokból összeállt zenekarok, hogy a selejtező és elődöntő után végül a legjobb nyolc a PEN egyik színpadán adhassa – nagy eséllyel – első fesztiválkoncertjét. Bár minden évben akadnak rutinos, sokat játszó zenekarok, a korábbi évek beszámolói mégis azt igazolják, nagy élmény fellépni a PEN-en. A tehetségkutató képeiből szemezgettünk.
Tovább ›Jelentés PENonauta munkatársunktól mindazoknak, akiket érdekel, akik nem voltak ott, vagy akik ott voltak csak valahogy elfelejtették mi történt utolsó este a gyárban…
Hozzászólások (0)
A Kerényi Károly Szakkollégium felvitelit hirdet a 2010/2011-es tanévre.
Az írásbeli jelentkezés határideje június 14, a szóbeli felvételi időpontja június 21-e.
Hírek Kerényi Károly Szakkollégium
Hozzászólások (1)
A Kerényi Károly Szakkollégium 2010. április 27-28-án rendezi meg éves konferenciáját a Bölcsészettudományi Kar, kari tanácstermében. A két napos rendezvény hét szekciójában huszonkilenc előadást, illetve meghívott előadókat hallgathatunk meg mindennap 9.30-tól 19-00-ig. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Tovább ›A globalizáció korszakának legfontosabb rizikófaktorairól és az ezekkel kapcsolatos társadalmi felelősség problémájáról szóló kétnapos nemzetközi találkozót rendez az ETHOSZ Tudományos Egyesület és az Alkalmazott Filozófiai Társaság 2010. április 29-30-án a Művészetek és Irodalom Házában. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Tovább ›Hozzászólások (0)
A PécsiBölcsész fotósai is kint jártak a 2010-es PEN diákrektor-őrületével egybekötött megnyitóján a Barbakánnál, így aki nem lett volna kint, vagy csak újranézné az ismert arcokat, bátran szemezgessen debütáló galária-felületünkön.
Hozzászólások (0)
Mikor lassan már csak a héjad bírja - jelentés a fesztivál sűrűjéből a végső nekifutás előtt
2010/04/24
Jelentés PENonauta munkatársunktól az utolsó előtti napról mindazoknak, akiket érdekel, akik nem voltak ott, vagy akik ott voltak csak valahogy elfelejtették mi történt előző este a gyárban…
Hozzászólások (0)
A PEN felénél járunk és már a nap is kisütött. Nem is csoda, hiszen az utolsó két napra tartogatják a legnagyobbat durranó fellépőket a szervezők.
Hozzászólások (0)