A leendő második otthonotok – a Szenes klub
2010. július 14.
Biztos vagytok páran, akik attól tartotok, hogy az egyetem egy gonosz hely és a könyvtár lesz a második otthonotok, ezért megnyugtatlak titeket, nem az lesz az, hanem a Szenes. A Szenes a főépületben található, pár száz fő befogadására alkalmas klub, mely az elsők között lesz, ami a Pécsett töltött egyetemi éveidre gondolva be fog ugrani.
Mitől különleges ez a hely? Attól, hogy nappal és éjszaka is az alapértelmezett találkozási pontod lesz. Két kurzus közti szünetben a tökéletes arra, hogy szusszanjatok egyet. Útba esik a büfé, hogy aztán a frissen vásárolt szendviccsel, kólával, és az egyik automatából korábban beszerzett kávéval betoppanj az ajtaján, végignézz a hosszúkás termen, és eldöntsd, melyik társasághoz ülj le pár percre. Mert bizony, a Szenesben mindig van pár ismerős.
A helység végén található, esténként színpadként szolgáló, kissé magasított részen pedig a Szenes alkalmazottai ücsörögnek. Az ő elsődleges funkciójuk, hogy a rendre ügyeljenek, bár attrocitás eddig még nem történt. Emellett, ha szépen kéritek, olyan zenét raknak a lejátszóba, amit szeretnétek.
A Hallgatói Önkormányzat tagjai is rendszeresen megfordulnak itt, így őket vagy az egyik dolgozót elkapva, ha bármi problémátok lenne, olyanokat faggathattok, akik korrekt útbaigazítást tudnak adni. Az egyetemen gyakran kuszán működnek a dolgok, és pár hét után majd megértitek, hogy mekkora előny, ha van sejtelmetek arról, hogy kihez kell fordulni a bajotok megoldása érdekében.
Ezen kívül pár számítógép is vár, hogy a szeminárium kezdete előtt két perccel még gyorsan el tudd küldeni a beadandódat, vagy megnézd az ETR-en, hogy hol is lesz az órád. Az egyéb extrák között szerepel még a szerdánkénti társasjátékozás és a pénteki ingyenes grafológus szaktanácsadás.
Ám a Szenes igazi ereje az esti zenés-táncos mulatságokban rejlik. Ugyanis, amikor a főbejárat vas kapuját behajtják, hetente két-három alkalommal a hátsó ajtót kinyitják, hogy egyetemi pályafutásod legjobb bulijaiba juss. Ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, mint ami akkor tölt el, amikor a törzskocsmádba belépsz, szétnézel, és vigyorogva fogad fél tucat ismerős. Csak itt jobb a zene, jobb arcok az emberek, és a bölcsészlányokról még nem is beszéltem. Avagy a bölcsészfiúkról. De, ha a gyakorlatiasabb népségből válogatnátok, a Természettudományi Kar hallgatóival egy épületen osztozunk, így ők is szép számmal fordulnak meg a bulijainkban.
Milyen bulikról beszélek? Ha nincs koncert, akkor a pár szeretett DJ-nk egyike szolgáltatja a hangulatot, meglepően széles zenei skáláról válogatva. Melon, Flinter, Boci és Enikő már jól ismeri a közönségét, így nincs olyan este, hogy az alter vonal ne lenne képviselve egy kis Kispállal vagy 30Y-nal, de ugyanúgy előfordulhat Prodigy, ahogy Nirvana vagy Belga.
Hogy a koncertfelhozatalt is belőhessétek, íme egy kis szemezgetés a tavaly nálunk járt bandákból: La Fanfare en Pétard, Brains, Mystery Gang, Vad Fruttik, Óriás, Psycho Mutants. Teltházzal, utána hajnalig partival.
Tehát, a Szenes mindig tárt karokkal vár. Legyen éjjel vagy nappal, ez a bölcsészhallgatók kis menedéke, ahol mindig jó a társaság és a hangulat. Ha nem hiszed, szeptemberben majd megtudod.
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá!