2010. július 29., csütörtök - Márta, Flóra

Ahol a képzőművészet találkozik - Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé Pécsett

szerző: Pécsibölcsész

2010. február 2.

Január 15-én nyílt meg Pécsett a kulturális fővárosi év egyik első jelentős képzőművészeti kiállítása, a Meeting Point 2. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé.

A bienálé egyik fő célkitűzése a hagyományos festészet, szobrászat és grafika nyelvezetének, kifejezési módjának megmentése. Ezt a célt szolgálja ez a kiállítás, amely "A hagyományos konvencionális képzőművészet szerepe a kortárs művészetben" alcímmel is jellemezhető, s amelyet ennek szellemében rendeztek először Aradon.

A Meeting Point 2. alkalmat ad, hogy kiállítások alkalmából a résztvevő városok, országok városvezetése mellett a szakma képviselői (művészettörténészek, művészek, kritikusok) találkozhassanak egymással, ezzel is gazdagítva a kultúrák közötti párbeszédet. A több közép európai kulturális intézmény összefogásával létrejött rendezvényre Görögországból is érkeznek alkotók.

A Meeting Point 2. tárlat Aradon indult 2009. november 13-án. A pécsi állomás a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely valamint a román partnerszervezetek együttműködésében jött létre. Azzal , hogy Eszék és Pilzen is részt vállal a programban igazi közép-európai program valósul meg, három uniós és egy unión kívüli ország részvételével. A kezdeményezéshez az ausztriai Pöchlarn városa is csatlakozott, ahol nemcsak a Kokoschka Dokumentation, hanem az Atelier An Der Donau révén a kortárs művészet egyik jelentős szimpóziuma is működik.

A kiállítás magyar képzőművész résztvevői:

- festő-és grafikusművészek: Benedek Barna, Bükösdi Kálmán, Deák Zsuzsanna, Egle Anita, Erdős János, Ernszt András, Farkas Adrienn, Fejős Miklós, ifj. Ficzek Ferenc, Fodor Pál, Jarmeczky István, Kiss Endre, Knyihár Amarilla, Könyvásó László, Losonczy István, Nyilas Márta, Odrobina Tamás, Pinczehelyi András, Pinczehelyi Sándor, Somody Péter, Szentgróti Dávid, Szilágyi Szilárd, Valkó László,

-szobrászok, iparművészek: Dechandt Antal, Colin Foster, Kertészfi Ágnes, Mányi Esztella, Miklya Gábor, Mosonyi Tamás, Németh Pál, Pokorny Attila, Vanyúr István.

A kiállítás február 14-ig látogatható Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében.

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá!





A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.