Bälga hívja mamit, Majka bunyózik karácsonyig, Kispál búcsú úgy LGT-sen – EFOTT utolsó nap

El szendvics o camino

Az utolsó napot mindenki a „vége van, ereszd el a hajamat” érzésével köszöntötte az orfűi sátortábor színpadai között. A helyzet komolyságára való tekintettel nálunk a napot rituális megtisztulás nyitotta. Zarándoklat az ingyen Ikaruszokkal Pécsig, az olcsó és zöldségeket is tartalmazó szendvicsek – az emberi testben négy napja gyülekező konzerv, tarja, kolbász kioltása végett – és az emberi otthon meleg vízzel is rendelkező zuhanyzója irányába. Némi lihegést és kéjes ingyen kávé vedelést követően a változatosság kedvéért ismét busz, és vissza Orfűre.

A visszatérés a megszokott őrület otthonosságával köszöntött minket a kapu borában. Az esti koncertekig sem volt nagy az unalom: az egyébként sem visszafogott fesztiválközönség berkeiben az idő múlásával arányosan emelkedő teljesen részeg kollégák száma a mezei fesztiválozót a lehetséges youtube feltöltés örömeivel, még a biztonságiakat a hideg verejték hűsítő hullámaival lepte meg az őrjítő melegben.

A délután-este koncertsorozatát a Bälga nyitotta a Pepsi nagyszínpadánál. A hőség dacára is esztétikusan mocskos kukáspufajkában és gumicsizmában őrjöngő csapat pár perc alatt meggyőzte - az egyébként a színpadról is szóvá tett – kevés számú érdeklődőt, hogy nem lesz panasz most sem a show-ra. A nagyszínpad nyújtotta tér kimondottan szélesítette Bälgáék kreativitását, a biztonsági árokban elhelyezett táskatulajdonosok legnagyobb szomorúságára. A „baszdmeg, baszdmeg, baszdmeg, baszdmeg, bassssszd meg” című opusz felcsendülését követően ugyanis a színpadon a személyes értékeké lett a főszerep. A feladogatott táskákat a csapattagok részletes analízisnek vetették alá, majd az ehető részeket - mint szendvics - magukba tolták, a szívhatót - LD-s cigi - elszívták, a pénztárcát átpörgették, majd „mama” tárcsázása került terítékre a talált mobilról – a tulajdonos szerencséjére nem volt kredit a hívás elvégzésére.
A folytatásban lehetett tombolni O’neil fegyverére, Tilk után jött a heroin legalizáció, és némi mulatós nótafeldolgozást követően azért az újságírók is megkapták a klasszikus adagot. A csizma-pufjakát meg lehet szokni, maguk a srácok azért mindig hoznak valami újat.

A folytatás – átmenetileg - már korántsem volt ennyire megnyerő. Kowalsky-ék koncertje felé pro és kontra hangzottak el érvek a Black Out és az újabb formáció kapcsán, azonban helyszínen tapasztalható Hooligans életérzés alapjaiban tette feleslegessé a Black Out érdemeinek esetleges vitatását. A koncert időgépként sokkal szórakoztatóbb volt, mint zenei eseményként. Elröpülhettünk a Cobain öngyilkossága előtti Nirvana világába, ahol a pattogó rózsaszín tinilányok felett elhangzott a hamarosan kilyukadó frontember szájából: utálom azt ami lettünk. Mondjuk Kowalsky ellenben láthatólag élvezte, legalább is kitartóan lengette csillagos zászlócskáját a csillagos kivetítő előtt.

Miután mindent láttunk átvándoroltunk a PTE-s sátornál szövegelő Majka koncertjére – ha már alja legalább legyen poénos. Nem csalódtunk. Kedvenc számként felcsendült a közönséget megénekeltetni igyekvő „hé hé hé hé hééé, hó hó hó hóó hóóó” szám, a koncert pedig súlyos érzelmeket és gondolatokat hozott a felszínre. Álltam a mellettem vonagló szilikonlány mellett és eszembe jutott, az egyik egyetemi lapnak nyilatkozó cselgáncsbajnok gondolata: Nekem a verekedés olyan, mint a Karácsony, jobb adni, mint kapni. – szerintünk Majka még megzenésítheti.

Miután Majka véget ért átbandukoltunk a nagyszínpad irányába ismét, mivel az este egyik várt eseményeként a Kispál és a Borz játszotta LGT-be illő búcsúkoncert sorozatának következő darabját. A buli hangulatosra sikeredett és aki eddig nem nagyon ismerkedett volna meg a Kispál nóták világával sem maradt le semmiről, a banda szinte az életmű minden fontosabb állomását felmutatta, a maratoni koncert hajnali kettő környékén is tartott. Kispálék esetében extra pont, hogy végre láttunk egy együttest, amely nem esett végre kétségbe a led-falak jelenlététől, vagy nem csak szükséges trendi kielégítőként kezelte. A vetítés szerves részét képezte a számoknak és nyugatiasan komplett érzést nyújtott a kilátogatóknak.

A Kispál teljes vége előtt a Renegade Rage Aganist the Machine tibute koncertje felé vettük a domboldalt, ami már akkor majd fél órája tartott. A helyszín közölték, a banda lemondta az EFOTT-os fellépést, azonban túlzottan nem hullottak a könnyeink, mivel kiderült a még mindig a helyszínen tobzódó Subscribe egy énekes mínusszal lett a beugró zenekar. A srácok jelenlegi zenei világától sem áll messze a Rage képviselte vonal, azonban a koncerten biztossá vált, a srácok ezen(is) nevelődtek. A számok hihetetlenül ültek, a közönség megmozgatása fenomenálisan ment, így a 25 és 35 közötti békésre töltött koncertközönség a fények által kirajzolt porfüggöny sűrűjében ütlegelte is egymást serényen. Öröm pogó és „kibaszott kócsag” üvöltés a javából. A fél órás késés annyira nem is volt baj, így is négy-öt szám után a portol nehezült tüdő és széttaposott-ütött testrészek visszavonulóra kényszerítették az embert. A partvonalról pedig jöhetett pár szám erejéig a chill out.
Az este pora elszállt a nép a karaoke felé ereszkedett a völgybe, ahol már a legkülönbözőbb passzos emberek is Sinatra-ra itták magukat – a többiek több, vagy kevesebb örömére.

Exodus a’la Orfű

Az biztos, hogy Hendrixtől jobban szeretjük. A sátorlakók egy része ugyanarra gondolt, le sem fekszik, gyorsan csomagol és irány a szünet előtti 5 órás buszfuvar. Ebből lett, hogy fél ötkor vagy 400 ember nyomorgott a fesztivál kapui előtt. A helyszínen tartózkodó jó kedélyű CB-s nagyapó biztosított mindenkit, hogy nyugalom, lesz busz. A buszos már kevésbé meggyőzően válaszolta a helyszínen ragadó tömeg kérdésére: biztos lesz.

Aztán nem lett. CB apó annyit közölt háromnegyed ötkor, hogy majd hatkor jönnek nyugi. Nyugi lett is nagy, egyesek gyalog elindultak Pécs felé, mások CB apó meglincselésére gyülekeztek, volt aki belefeküdt az árokba, egy-két sátrat ismét felállítottak – most már a kapuban.

Hat óra elmúlt, busz sehol CB apó nyugtat: majd jönnek. A buszok kevésbé, de a viharfelhők megérkeztek, amiket a meteorológusok ígértek. A tömeg egy része a menetrend szerinti buszok felé áramlott, ahol ismét reménytelen sorok alakultak ki. Megindultak a közellakók család-karavánjai, álmos apuk-anyuk gurultak rémülten a tömegen a sajátjaik felé. Volt aki ismerőst hívott fel telefonon, hátha sikerül egy fuvarra elcsábítani Orfűig. A káoszhelyzet végül fél kilenckor oldódott meg, mikor a non-stop buszjárat végre újraindult. Az nyitott kérdés maradt, hogy a táborelhagyást a kilenc óra körüli buszjárat indítással miért kellett délelőtt 10-re kihirdetni.

Ezzel befejeződött a 2010-es orfűi EFOTT, amely során nem volt hiány eszméletlen bulikból és koncertekből, de agyzsibbasztó szervezési bakikból sem. Reméljük mindenki egészben hazaért.