Őszi filmadag – Cinepécs V. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
2009. szeptember 22.
Ismerős név ismeretlen toldással. Októberben négy napra ismét belecövekelhetjük magunkat a moziszékbe; hogy érdemes, azt a gazdag választék és az új szervezői stáb magabiztossága garantálja. Joggal merülhet fel a kérdés a rendszeres fesztivállátogató számára, miért kell egy azonos céllal és koncepcióval működő mustrát újabb és újabb nevekkel elbizonytalanítani.
Volt ez már Filmünnep, aztán jött a szimpatikus Moveast, és most itt a Cinepécs... Az eset meglepően hasonlít az EKF-et kiötlő, megpályázó, majd a sorozatos személyi cseréknek köszönhetően végül teljesen más kezekben landoló projektéhez. Felsőbb döntésre ugyanis új kezekbe került a rendezvény, a név tulajdonosa, a Nemzeti Filmarchívum a személyi változások miatt a továbbiakban nem, vagy inkább csak részben kívánta engedélyezni a nevet. Így most kicsit ez is, az is.
Hasonló a helyzet azzal a fránya és kiküszöbölhetetlen idővel és a pénzügyi háttérrel kapcsolatban. Az önkormányzat márciusban kérte fel az új stábot a fesztivál megszervezésére (Szekeres Dénes producer és Keresnyei János, korábban a Pécs TV igazgatójának vezetésével), ám ismerve a helyi időzónazavarokat, a munka nem meglepő módon csak májusban vehette kezdetét. Problémát jelent az NKA rugalmatlan finanszírozási rendszere is: az idei 50 millió forintos keretből a szervezők még egy vasat sem láttak. Ennek a röpke pár hónapos felkészülési időnek tudható be az is, hogy a korábbi évekkel ellentétben kevesebb a beszélgetés és meghívott vendég – filmek viszont lesznek dögivel, mellé muzsika is és nem kevés érdekes témával kecsegtető szakmai program is.
Nagyobb teret kap például a filmfinanszírozás magyarországi és elsősorban pécsi helyzete. A szervezők vasakarattal látszanak kiállni a filmipar helyi meghonosítása mellett, a regionális filmalapok fejlesztése és működése érdekében, és minket sem mellőzve több lehetőséget, munkahelyet biztosítani nekünk, egyetemistáknak. Persze egyelőre mocsaras terület kijelölni azokat a kereteket, amelyben a rendszer nem dől össze, és megtalálni az egyensúlyt, amit a város elbír.
Ezeket a határokat egyértelműen a jövő év fogja körvonalazni (és talán rövidre zárni), hiszen a Cinepécs száz százalékban beolvadt az EKF rendezvényeinek sorába, nem lehet tehát kitérni 2010 felelőssége alól. Már az idei felvezető évben szorosabbra fűzzük a szálakat leendő kulturális testvérvárosunkkal, Isztambullal, hiszen az előző években felsorakozó országok mellé Törökország is beépült: versenyfilmmel és egy zsűritaggal képviseli magát. Már a fesztivál kezdete előtt török filmnapokat szerveznek október 6-7-én, 9-én pedig török-magyar producertalálkozót hoznak tető alá, melynek céljai számomra még homályosak, de pillanatig sem kétlem, hogy a résztvevőknek lesz egymásnak mit mondaniuk. És titok is lappang még a környéken, mégpedig egy magyar-török film ősbemutatója kapcsán, melyről épp annyit tudni csak, hogy lesz. A jövő évről máris több az információ, két filmhét is tervben van (egészen hihetetlen módon egy török és egy német, finoman utalva Isztambulra és Essenre), a kiemelt helyen filmzenei workshop. Keresnyei János szavaival élve, „Pécsett ezzel lehet hasítani”, hiszen városunk a zenei képzés minden szintjén kineveli a helyi erőket. Anyagi szempontból azonban már idén saját házunk tája felé nyitunk legalább egy erkélyajtónyit, hiszen a fesztivál minden vonatkozásában pécsi vállalatok, vállalkozók, alapítványok közreműködésével jön létre.
Egy kis hazánkban már több alkalommal is megrendezett, egészen különleges és aktív részvételre sarkalló program is beépül a fesztiválba. A Filmmaraton lényege a „villám-filmkészítés”, a jelentkezőknek 24 óra alatt kell megalkotni kisfilmjüket. Technikát mindenkinek magának kell biztosítania, a szervezők csak a témát határozzák meg, az elkészülő filmeket Makk Károly fogja zsűrizni.
Apropó, zsűri! Tovább éltetve a fesztivál alakuló hagyományait, idén sem csupán az öt főből álló „nagy” zsűri (közöttük a tavalyi abszolút nyertes Eva Neymann) ítélkezik a Duna TV válogatta 12 versenyfilm felett, másodszor osztanak majd ki FIPRESCI-díjat és ismét képviseli magát az Országos Diákzsűri is. A díjak száma még függőben, a fődíj mindenestre 10 000 eurós pénzjutalmat jelent a legtehetségesebb elsőfilmes rendezőnek, ami egy nagyjátékfilm esetében lássuk be, nem a világ, alaptőkének mindenesetre nem jön rosszul egy második film előkészületeihez.
Október 7-11 között pénztárcabarát áron (diákoknak a mindhárom helyszínre érvényes fesztiválbérlet 1500 forintért) mustrálhatjuk az elmúlt két év termését, melyet idén már 15 ország filmjeiből válogattak. Ha a Moziünnep keretében vetített filmek anyagilag megérik, hát a Cinepécs sokszorosan megéri, ráadásul friss, gazdag és remélhetőleg nagyon színes témákkal vár minket az Uránia, az Apolló és a Civil Közösségek Háza.
Zsűri
Igor Koršič (elnök, Szlovénia)
Eva Neymann (Ukrajna)
Mészáros Péter (Magyarország)
Kézdi-Kovács Zsolt (Magyarország)
Derya Durmaz (Törökország)
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá!