Cinepécs - „A galambmadár röpte…
2009. október 25.
…amint tesz egy kört Pécs főtere fölött, és leszáll a török dzsámi tetején csillogó keresztre. Jó helyre érkezett.” Ebből a mondatból aligha lehet kitalálni, mit is akar kifejezni, mi azért tudjuk, itt az október, tehát itt a pécsi filmfesztivál ideje. A filmek, mint a galambmadár beszállnak az Urániába, az Apollóba és az új fesztiválközpontba, a Civil Közösségek Házába.
Az elmúlt négy évben sokat gondolkodtam vajon jót tesz-e a rendezvénynek ez a folytonos átváltozás, hiszen a koncepció igazodik az elmúlt évek alapötletéhez. A részletekről online felületünkön tájékozódhattok (http://www.pecsibolcsesz.hu/hirek/cinepecs), most nézzük a programot!
Eddig is kiemelkedőnek tarthattuk, hogy a fesztivál pár napja alatt olyan alkotások jutnak el kis városunkba, melyekkel a magyar közönség ritkán, vagy semmilyen más formában nem találkozik. A korábbi 14 ország népes táborához idén Törökország is csatlakozik, indul török film a versenyprogramban, és az információs vetítések között is, ráadásul 6-7-én megrendezésre kerül az első török filmnapok, melyen elsőfilmes rendezők mutatkoznak be az Uránia moziban (a program ingyenes, a vetítés után beszélgetésre invitálnak a Salt of life rendezőjével). Minderre a koronát a török származású német rendező Fatih Akin (Fallal szemben) teszi fel, Át a hídon – Isztambul hangjai című filmje szolgál a CinePécs nyitányaként. A dokumentumfilm tizenöt zenekaron keresztül mutatja be a várost és az abban kavargó zenei sokszínűséget.
A versenyprogram sem kínál kevesebb izgalmat, lesz háború, szerelem, nyomozás, önmagunk keresése - vagyis a szokásos kavalkád. Háborús témával indul Horvátország, úgy tűnik a 1991-es események feldolgozása mostanra ért meg bennük. Fekete ruhások viaskodnak az ellenséggel, halottaik szellemével, a saját magukban felmerülő erkölcsi normák hátrahagyásával. A Filmszemlén is kirajzolódó kép (a várostól való elszakadás, kiköltözés a vidékre és az ott fellelhető problémák boncolgatása) nem látszik egyedinek, a Boszniából érkező Hó egy világtól elzárt faluban játszódik, ahol a külvilágból betolakodó idegeneknek az igazsággal kell szembesülniük. Ha vidéknél tartunk, jöjjön az Utolsó idők, Mátyássy Áron szemledíjas műve a gázolajcsempész Ivánról, aki fogyatékos nővére kihasználhatóságát próbálja menteni, közben pedig a rendőrséggel is küzdenie kell. Szórakoztató komédiának bizonyul az Sz…mint szerelem (Szlovénia), melyben egy elsőfilmes rendező humoros és váratlan kalandokba keveredik szereplőivel pénzkeresési akciója közben.
Az Apolló Art mozi mindkét termében információs vetítések várnak, bemutatkoznak a hazai elsőfilmes rendezők, vetítik többek között Szabó Simon Papírrepülők című nagyjátékfilmjét a fővárosban kallódó, dolgozó, alkotó és szórakozó fiatalokról, valamint Szajki Péter szexualitás-centikus, minimál büdzséből forgatott Intim fejlövését. Igazi kikapcsolódást nyújthatnak a rövidfilmes blokkok, a pécsi Control Stúdió, a VII. Duna műhely – Filmtett tábor, a Színház és Filmművészeti Egyetem filmjei mellett román rövidfilmek is teret kapnak délelőttönként a kisteremben. A Civil Közösségek Házában megemlékeznek Schiffer Pálról, láthatunk „Fekete dobozos” felvételeket, sőt a Dialektus (Gyumri) és a Mediawave (Viszlát, hogy vagy?) fesztiváldíjas filmjeit is vetítik.
Elmaradhatatlan és levezetésnek sem utolsó, ha esténként szól a talpalávaló - ezúttal a Pécsi Est Caféban. Zárásként pedig különleges helyszínen, az Alagútban ad koncertet a Budapest Bár este 10-kor. Diákbarát áron kínálja fesztiválbérleteit a CinePécs, egy teljes bérlet a négy napra csak 1500 forint, tessék r
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá!