2010. július 29., csütörtök - Márta, Flóra

Eredményesen lezárultak a hallgatói képviselői választások

szerző: PécsiBölcsész

2010. március 11.

Érvényesen és eredményesen lezárultak a hallgatói képviselői választások - közölte a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának Választási bizottsága csütörtökön. A megválasztott képviselők névsorát tartalmazó hivatalos határozat szövegét cikkünk folytatásában tekinthetitek meg.

Eredményesen és érvényesen értek véget a hallgatói képviselői választások a Bölcsészettudományi Karon csütörtök este. A Választási Bizottság közleménye szerint, 15 képviselő került megválasztásra, két hallgató pedig nem tudott elég szavazatot gyűjteni a képvioselői mandátumhoz.

A Választási Bizottság határozatát itt olvashatjátok:

"A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának Választási Bizottsága, a mai napon 2010. március 11-én a hallgatói képviselői választásokat érvényesnek, eredményesnek és ezúton lezártnak nyilvánítja.

Jelen határozat hiteléül a szavazat számlálás során készült jegyzőkönyv szolgál.

A szavazás hivatalos eredménye alapján a következő jelöltek lettek a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának  képviselői:

Szente Máté (Anglisztika körzet) 146 szavazat

Végh Anikó (Germanisztika körzet) 103 szavazat

Tóth Eszter (Neveléstudományi körzet) 67 szavazat

Palkovits Nóra (Pszichológia körzet) 137 szavazat

Yazhyan Terezya (Romanisztika - szlavisztika körzet) 122 szavazat

Történelemtudományi körzet 186 szavazat

Eredics Milán 78 szavazat

Balogh Ádám 108 szavazat

Társadalomtudományi csoport körzet 239 szavazat

Göbl Zsombor 91 szavazat

Kelemen Kristóf 70 szavazat

Magyar körzet 184 szavazat

Zsidi Éva 40 szavazat

Kern Dóra 144 szavazat

Szabad Bölcsészet és mesterképzési körzet 155 szavazat

Laki Beáta 61 szavazat

Tar Csaba 94 szvazat

Szociológia körzet 163 szavazat

Dúcz Dániel 110 szavazat

Galamb Enikő 53 szavazat

A szavazás hivatalos eredménye alapján a következő jelöltek nem válhatnak képviselővé:

Balassa Krisztina 39 szavazat

Farkas Éva 39 szavazat

Összes leadott szavazat 1502 szavazat

Ezen felül érvénytelen szavazat: 27 szavazat

Óvásra az alábbi időszakban van lehetőség, a PTE BTK HÖK Irodában (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.):

2010. március 12. 10:00 - 12:00-ig

2010. március 16-17. 10:00 - 14:00-ig

A határozat hiteléül:

Bontovics Balázs

Választási Bizottság Elnöke".