Fesztiválajánló 2009 nyarára

szerző: Várnagy Szabolcs

2009. július 27.

Bár az elkövetkezendő hetekre kétségtelenül rányomja bélyegét a vizsgaidőszak, de két koffeintúladagolás között az lebegjen a szemetek előtt, hogy utána itt a nyár, ezer meg egy fesztivállal, amik majd segítségetekre lesznek, hogy elfelejtsétek mindazt, amit a zh-kra a fejetekbe tömtetek.

Június 18-20.: Fishing on Orfű

Immáron másodszor is megrendezésre kerül az orfűi alter fesztivál. A dimbes-dombos táborban hat színpadot fognak felhúzni, hogy újra megcsodálhassátok az ország legbölcsészkompatibilisebb bandáit. Emellett idén sem maradhatnak el a stand-up comedysek, napközben pedig vár titeket az orfűi tó egy gyors csobbanásra. 

Július 1-4.: VOLT fesztivál, Sopron

ArcAz idei VOLT fesztivál a leggyermekibb énünket igyekszik előcsalogatni, ugyanis olyan fellépőket hívtak el, mint Marilyn Manson, vagy a Limp Bizkit, eredeti felállásában. A 16 éves éneteknek egy hatalmas pacsit adhattok majd, miközben a My Wayre verekedtek az ötödik sorban. Mellettük fellép még Franz Ferdinand és a Sepultura. Akik pedig nem keménykedni szeretnének, azoknak eljön Ladytron, és Laurent Garnier francia techno-mágus élő szettjét is meghallgathatjátok.

Július 9-12.: Balaton Sound, Zamárdi

Négy napnyi láblógatás a Balatonban, majd este olyan élő fellépések, hogy még a halak is kiugranak a vízből, vagy azért, mert kíváncsiak, vagy azért, mert a hangfalak keltette hanghullámok ereje kicsapja őket a tóból. A felhozatalhoz pedig nem szükséges különösebb kommentárt fűznöm ahhoz, hogy felcsillanjon a szemetek: Underworld, Carl Cox, Kraftwerk, Moby.

Július 14-19.: EFOTT, Baja

Idén Baján kerül megrendezésre az EFOTT, ahol többek között a PEN nyertes csapatával, a Pollackos bajorokkal is összefuthatsz. Persze PENdorf sörfőző falucska lakóival italozás után koncertre is mehettek. A Zagartól a 30Y-on keresztül a Subscribe-ig mindenki találhat valami ízlésének megfelelőt.

Július 15-19.: Hegyalja Fesztivál, Tokaj

A nyár egyik leghangulatosabb fesztiválja szokott lenni a tokaji. A hely mindenkinek a szíve csücske lesz, ha egyszer oda látogat, számtalan pincében finom borokkal, és az ország legfinomabb hamburgerével. Hegyalja zenei felhozatalát főként magyar bandák szokták alkotni, így olyanokat is láthatsz élőben, akiket a többi fesztiválra különös okokból nem nagyon szoktak elhívni. Ilyen például a legsúlyosabb modern metál bandánk, a Neck Sprain. De a külföldi húzónevek sem maradnak el. Hogy csak párat említsek: Machine Head, Roni Size, Transglobal Underground, Ignite, Finntroll.

Július 24.: Nine Inch Nails, Budapest, Syma csarnok

Nine Inch NailsBár ez nem fesztivál, de ettől függetlenül a megjelenés kötelező jellegű. Trent Reznor, mielőtt pihenőpályára állítja a Nine Inch Nailst, lenyom még egy turnét, melynek budapesti állomása is lesz. A koncertek pedig mindig lélegzetelállítóak. Talán, ha szerencsénk lesz, bejátsszák nálunk is, hogy a The Dillinger Escape Plan toppanjon a színpadra, úgy, mint ahogy Perth-ben tették. De ha nem, akkor is hihetetlen élményben lesz részünk. Május 31-ig pedig kedvezményes áron vehettek jegyet!

Augusztus 11-16.: O.Z.O.R.A fesztivál, Ozora

Európa első számú goa fesztiválja rendkívül erős felhozatallal rukkol elő augusztusra. Aki tavaly lemaradt volna, az hálát rebeghet, ugyanis újra eljön Juno Reactor. Emellett itt lesz Simon Posford mester, hogy Hallucinogen és Shpongle név alatt is fellépjen, és még rengeteg más fellépő, hogy majdnem egy héten keresztül együtt vibráljunk a zenével, hacsak véletlenül el nem tévedünk az egyik közeli kukoricásban.

Augusztus 12-17.: Sziget, Budapest

Nyelv szakosoknak ajánlott igazán a Sziget, mivel a borsos jegyáraknak köszönhetően valószínűleg még magasabb lesz a külföldiek aránya. Mit lehet tudni eddig a felhozatalról? Hallhatjuk majd a Prodigy új albumát, punkoskodhatunk az Offspring alatt, de mellettük lesz még Placebo, Ska-P, Squarepusher, Pendulum, Fatboy Slim és Disco Ensemble is.

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá!





A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.