Gábris Berkő versei

Szívzavar

Hosszú hónapok óta
tart a románc,
bírja a szívem
e plázacica.

Rózsaszín ajkán
rétegnyi rúzs,
és keblében sincs
semmi hiba.

Vétlen a szív és
sóvár a test,
hogy ágyba csal
folyton a mennyei
lány. Csábít az édes
én elcsábulok -
„gaztettéért”
nem érheti vád.

„Az a kocsi
nem az enyém,
a ruháim mind
túrtak”, de a
szerelem remél,
s nem hiszek
bármilyen gyanúnak.

Még iwiw-en is törölt.
Sajnálom, olyan jól űztük
az ipart; igaza volt
a szobatárs arcnak:
rémes a bölcsésznek
ekkorát botlania.

Itthontalan

Ha nem vagy itthon,
kitölt a hiány.
Belém zuhan
kedvetlen vacsorám.
A plafon úgyis lepereg,
porcelánt izzad a
mennyezet.

Ha nem vagy itthon,
elhal a vitánk.
A közös élet, jövő,
meg a lakás?
Begyűjtöttünk seregnyi
diplomát, meg átvergődtünk
a tű fokán,
s csak a lélegzet lett
nehezebb – „se igény,
se hely” a felelet.

Ékszereidet mind
zálogba hordtam.
Már nem telik
alkoholra.
Mond milyen odaát?
Tényleg várt rád a
család? Kik elmentek,
s vissza egy se jött -
leeresztem a redőnyt.
A szobám csendben összezár

ha nem vagy itthon.

falbakapart

mint mindannyian
mi is meghalunk
de marad egy-két tanú
kik ki tudja miért
görgetnek valamit ami emlék
majd elvesznek ők is
a vagonban
az egyszer álmodozók
halomba dobva
s mi úgy nevetünk
mert hittük hogy
mindannyian
embernek jónak
születtünk.