Galaxisok honi úttörői

Pécsi Bölcsész: Hosszú évek teltek el azóta, hogy Ön a hazai science fiction élet meghatározó alakjává vált. Mikor érezte először, hogy a sci-fi irodalom ügye hazánkban is megérne egy kis törődést?

Dr. S. Sárdi Margit: Talán a nyolcvanas években, amikor már kutatóként is kezdett kialakulni a világlátásom, és SF-olvasóként az ízlésem. A kettő automatikusan kapcsolódott össze. Azonnal az a kérdés formálódott meg bennem: mi az oka annak, hogy erről a gazdagon termő, kísérletező és olvasott irodalmi ágról nem lehet kritikákat találni, és kollégáim közül csak nagyon kevéssel és csak, mint személyes érdeklődési tárgyról beszélhetek. A kérdés jobbára ma is így áll…

PB: Biztosan mindenki erről faggatja, de kérem, meséljen egy keveset az ELTE Irodalomtörténeti Intézményében 1993 óta működő science fiction szemináriumról! Mi volt a célkitűzésük, mi valósult meg eddig, mit tartogat a jövő?

SSM: Apostolként kezdtünk a feladathoz, megtenni azt, amit nyilván nekünk kell megtennünk, mert a mi „hivatásunk” hozzáférhetővé tenni a sci-fi irodalmat az irodalomtudomány számára. Ehhez meg kellett teremtenünk a tudományos kutatás alapjait, bibliográfiát, írói lexikont és metodikát. Mindhárom szükséges az eligazodáshoz, az emlékezetre való támaszkodás esetlegessége egy kritika írásánál még talán nem szembetűnő (bár ott sem szerencsés), de megbízható tudományos igazságok kijelentéséhez biztosan nem elegendő. Jelenlegi eredményeink a honlapunkon olvashatók: az írói lexikon pillanatnyilag kész szócikkei, a bibliográfia már fölkerült része, dolgozatok és kritikák (scifi.elte.hu). Egyik legnagyobb eredményünknek azt tekintem, hogy felnőtt egy a sci-fihez értő, azt az irodalomtudomány módszereivel vizsgálni képes szakértő csapat. Ők írták a Metagalaktika 11 tanulmányait, ők írják rendszeresen az Írószövetség SF-szakosztályának honlapján a kritikákat (sfszakosztaly.hu). Többük pedagógusként is bevonja munkájába a sci-fi irodalmat, kerültek ki közülük írók és fordítók is. Ezt nagyon biztatónak tartom. Valami, ami nincs a személyemhez kötve, ami túlél engem.

PB: Mennyire nehéz hazánkban a tudományos fantasztikus irodalmat elismertetni az oktatók, irodalomtörténészek elitjével? Nincs egy kicsit "alábecsülve" a sci-fi mint tematika? Az irodalomoktatásban szinte lehetetlen találkozni science fiction irodalommal...

SSM: Az oktatásban hagyján, ha akarjuk, tárgyalhatjuk akár középiskolai órán, akár egyetemi szinten is, de az irodalomtörténet-írás csak ritkán és csak mint nagy alkotók egyes alkotásairól vesz róla tudomást. Ilyenkor nem is tudja maga értékén becsülni, hiszen csak az illető író egyéb munkáival tudja összemérni, más írók hasonló témájú írásaival vagy ugyanabban az időben keletkezett más SF-munkákkal nem. Való igaz, az irodalomtörténészek és irodalomelmélet-írók kevés kivétellel nem ismerik a sci-fi alkotásokat, emiatt elég sok előítéletet táplálnak a sci-fi irodalomról. Mentségükre legyen mondva, a filmipar alkotásai ritkán cáfolják meg a tévhiteket.

PB: Ön szerint van rá esély, hogy a sci-fi szeminárium idővel kitörjön az ELTE falai közül és más felsőoktatási intézményeket is meghódítson?

SSM: Ahogy mondtam, az oktatásban nem látom akadályát. A Metagalaktika 11 például eljutott a középiskolai könyvtárakba, csak legyen tanár, aki alkalmazza. Én a nagy áttörést abban látnám, ha az irodalomtörténet-írásban és irodalomelméletben is tért hódítana a téma kutatása, tárgyalása. Ha lekopna mellőle az a tévhit, hogy a sci-fi azonos a Csillagok háborújával vagy a gülüszemű szörnyekről szóló olcsó ponyvával.

PB: Úgy tűnik, a fiatal értelmiség nagy része nem olvas tudományos fantasztikus irodalmat. Mi lehet ennek az oka? Az érdeklődés hiányában mennyire játszhat szerepet, hogy ami sci-finek csúfolva eljut a nagyközönséghez - és itt nem csak a könyvekre, de a sci-fi klasszikus könyvek 1-1 ötletét egészestés filmmé "varázsló" mozikra is gondolok - az többnyire értéktelen selejt?

SSM: Voltaképpen senkinek nincs jó képe a sci-fi olvasók olvasásszociológiájáról. Az 1970-es, 1980-as években a sci-fi jellegzetesen értelmiségi olvasmány volt. Ma már biztosan nem az, jóval sokrétűbb is lett. De nem gondolnám, hogy a fiatal értelmiségnek az a része, amelyik egyáltalán olvas, ne olvasna sci-fit is. A mozi nem segít a sci-firől vallott tévhitek szétoszlatásában, hiszen, tisztelet a kivételnek, a sci-finek éppen azt az oldalát hangsúlyozza, amelyik a tévhiteket gerjeszti. Nem, mintha nem volnának jó SF-filmek, csak azok nem „nagyipari” készítmények és szűk közönséghez találnak el. Éppen azokhoz, akiket nem szükséges meggyőzni a sci-fi értékeiről. Talán nem a legjobb példa, de az Egon és Dönci jut eszembe. „Háziipari” módszerekkel készült, nagyszerű ábrázolás, ravasz narráció, mély és kicsit keserű üzenet. De hányan ismerik?

PB: Elképzelhetőnek tartja, hogy valamikor a jövőben Vámos Miklós, Müller Péter vagy Csernus Imre bestsellerjei mellett a könyvesboltok legfelső polcain álljon például Szélesi Sándor, vagy Markovics Botond valamely sci-fi könyve?

SSM: Ezért dolgozunk, és ezen dolgozunk. Ha nem mostanában, akkor a jövőben. Ha nem ők, akkor a következő nemzedékből valakik. Ám nem az idényjellegű bestsellerek sikeréről álmodozom, hanem arról, hogy az olvasóközönség nagy számban várja és ismerje az SF-írók alkotásait, az irodalomtudomány, a támogatási rendszer, a könyvkiadás és -kereskedelem pedig kezelje a szépirodalom részeként.

PB: Az internet, az e-bookok és a blogok világában van-e egyáltalán jövője a science fiction könyvkiadásnak?

SSM: Ó, de mennyire! Ha van a modern közlésmódokra nyitott írói közeg, épp az SF-írók azok. Szinte mindnyájan vezetnek blogot, sokan interneten teszik közzé műveiket, vagy épp az interneten jönnek létre az alkotások, mint Szabó Sándor Ómagyarország-komplexuma. Most is vannak e-bookok, mint B. Kósa Katalin Szerena-szisztémája, és a kiadók számításba vették ezt a lehetőséget a jövőre nézve. A sci-fi írók nemcsak írnak a jövőről, de csinálják is azt.

PB: 2005 óta vesz részt az egyetlen magyar tudományos fantasztikus irodalmi díj, a Zsoldos Péter-díj bírálóbizottságában, építő jellegű bírálatokkal mutatva rá egy-egy írás gyenge pontjára. Kérem, meséljen erről a munkájáról!

SSM: Azzal az elszánással kezdtem a munkához, hogy helyreállítom a Zsoldos-díj tekintélyét, és ezt úgy teszem meg, hogy szakszerűvé teszem a bírálati munkát, épp azt honosítva meg benne, ami a hazai sci-fi irodalomnak olyannyira hiányzott: a rendszeres és objektív kritikát. Végül is a törekvést siker koronázta. A Zsoldos-díjra ma minden elnyerője büszke lehet, a Zsoldos-család méltónak találhatja a díjat Zsoldos Péter emlékéhez, és a közönség megbízhat benne, hogy a Zsoldos-díjas munka jó írói minőséget jelent.

PB: Az elmúlt néhány év hazai terméséből van-e kedvenc regénye?

SSM: Kevésbé vonz a puszta kaland, legjobban a jól megalkotott személyiségek ábrázolását, a köztük keletkező összeütközést élvezem és becsülöm. Talán épp ezért legjobban a novellairodalmat szeretem. Jó novellát írni egyáltalán nem könnyebb, mint regényt, ellenkezőleg! A novella miniatűr műfaj, minden hiba sokkal inkább szembeötlik. Nagyon örülök, hogy a hazai sci-fi novellairodalom – híven a magyar nem sci-fi irodalom hagyományaihoz – az utóbbi években igazán magas színvonalat ért el. Örülnék, ha arról is beszélnénk annyit, mint a regényekről.

PB: Üzen valamit a pécsi bölcsészeknek?

SSM: Ó, hát mi mást: „Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem. Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” Prózában: a világ, ami körülvesz bennünket, talán nem a legjobb, de nem változatlan; s a változtatás a mi dolgunk. Szeretném, ha Pécs nem lenne olyan távol Budapesttől, hogy ne találkozhatnánk időről időre a szakosztály vagy a Magyar Scifitörténeti Társaság gyűlésein, olvasó-találkozókon, akár a Hungarocon rendezvényein. Szeretném, ha akadna kolléga Pécsett, aki fölvállalná a sci-fi irodalomról való beszédet. Ha akadnának hallgatók, akik kritikákkal, fordításokkal vagy szociológiai résztanulmányokkal előre mozdítanák a sci-fi irodalomról való gondolkodást. Remélem, találkozunk a szeretett tárgyunk iránti elhivatottságban!