Gasztrobot #1 - Nemannyira junkfood
2010. március 10.
Régi-új ötlettől vezérelve, ismét nyakunkba vettük Pécs éttermeit és ételbárjait, hogy tapasztalataink megosztásával gasztro-kalauzzal segítsünk mindenkit a saját igényeinek megfelelő hely illetve étel megtalálásában.
Minden héten más étel kerül terítékre; most Pécs hamburger-bárjai voltak soron. Három helyen jártam; a már jól ismert Éhes Pocakban, a Mézes Mackóban és az újonnan nyílott Imázs étteremben.
A Király utca közepén elhelyezkedő, méltatlanul elfelejtett Éhes Pocak megvédte régi hírnevét. Az óriáshamburger ugyan nem annyira óriás, de sem a húsban, sem buciban nem talál senki kivetni valót. Nem sajnálják belőle a feltétet, lehetetlen rácsukni a zsemle felső felét. Finomak külön-külön az egyes hozzávalók, amik együtt is jó kombinációt alkotnak. Bár már nincs hely az utolsó néhány falatnak, az ember letuszkolja, nehogy kárba vesszen. Érdemes venni a fáradtságot és elsétálni a büfészerű, bár egészen ízléses kis kuckóba, mert ott gyorsan és melegen lehet hozzájutni a hamburgerhez. Ez ugyanis sajnos a kiszállításnál nem mondható el. Az idővel még nincs is baj, a hőmérséklettel viszont annál inkább.
Az újonnan nyitott Imázs étterem a Kórház tér fölötti, a Barabakánhoz vezető Klimó utcában található. Senki nem fogja eltéveszteni, hiszen a bejáratot egy hatalmas, tollakkal díszített indián törzsfőnök védelmezi. Nem túl feltűnő, mégis elég furcsán mutat felette az éppen visszanéző Audrey Hepburn. Ha ettől a kis hibától eltekintünk, az étterem stílusa kifejezetten ízléses. Kellemes hangulata van.
A hamburgert nem is szabadna itt ezzel a névvel illetni, szerintem jobban illene hozzá a Buci burger. Képzelj el egy majdnem fél kilós cipót. Természetesen szezámmaggal a tetején, ahogy egy hamburgerzsemléhez illik. Külön süttetik a bucikat és maguk csinálják a húspogácsát is. Azonban a méret néha a minőség rovására mehet, hiszen gondoljunk csak bele, hiába nagyobb a hús, mint a boltban megszoktuk, egy ekkora buciban szinte elveszik. Éppen ezért azt javaslom, szánjon rá mindenki száz forinttal többet és ne sima sajtos hambit rendeljen, fér még abba a cipóba. Szerencsére nem lesz gond ebből, hiszen az árak igencsak barátságosak. Hadd jegyezzem meg, hogy az étterem legnagyobb érdeme szerintem mégsem a hamburger, hanem az étlap. Elérhető áron kínálnak ínyenc fogásokat is: ilyen a rántott békacomb, a cápaharcsafilé, vagy éppen az átlagostól elütő vegetáriánus tál, amiben rántott brokkoli és spárga helyettesíti a sajtot és a karfiolt.
Mézes Mackó – ismerős név. Igen, a Széchenyi térről. De most másról mesélek. Az Árkáddal szemben, ahol a 2-es busz megáll, ott leledzik a Mézes Mackó hamburgerező. Bár éppen költözni készülnek, ha minden igaz, csak néhány méterrel odébb hurcolkodnak. A jelenlegi hely nem is felel meg ennek a célnak. Az eredetileg üzletnek épült helyiség nem túl komfortos. Hatalmas belmagasság és a fura elosztása miatt üresnek érzett tér kicsit nyomasztó. De a Mézes Mackónak mindenképpen hatalmas előnye, hogy a központban van, ha éppen nem is esik útba, két perces kitérőt jelent csak. Ezen túl pedig a legolcsóbb is. Nagyon sokféle hamburger van itt is, akárcsak a másik kettőben. Bár a húspogácsa lehetne kicsit jobb is, nem spórolják ki sem a salátát, sem az uborkát sem pedig az egyéb feltétet.
Rangsort nehezen lehetne felállítani a három hely és a három féle hamburger között, ugyanis mindegyik más-más előnyökkel bír. Az Imázsban a méret dominál, ráadásul nagyon kedvező áron. Senki nem fog éhen maradni. Az Éhes Pocak drágább, de nagyon finom az étel, míg a Mézes Mackó az áraival és központi helyével emelkedik ki a sorból. Ha azonban a koliban töltött magányos estén kívánja meg valaki a gyorsételek eme népszerű tagját, bátran ragadjon telefont, hiszen mind a három helyről ingyen szállítják ki az ételt. Már csak el kell dönteni, hogy melyik lesz a befutó.
Hozzászólások (9)
2010-03-19 14:24:04 sasa http://www.egyunkjot.uw.hu
2010-03-19 14:28:20 Alex http://egyunkjot.uw.hu
2010-03-25 10:51:50 jocó
2010-03-25 18:58:11 feco
2010-03-25 19:00:48 lala
2010-03-25 19:19:22 andi
2010-03-25 19:22:37 zotyiiii
2010-03-25 19:26:03 niko
2010-03-31 00:22:14 Sanyi
Szólj hozzá!