Japán kannibálok – huszadik századi rémek

Az első, kevésbé ismert eset 1945-ben, a világháború alatt történt. Amerika blokád alá vette a Bonin-szigeteket, így megállította a Japán Császári Hadsereg ott állomásozó csapatainak élelem-utánpótlását. A sereg szadista, alkoholista vezére, Tachibana Yoshio elrendelte a nyolc amerikai fogoly megölését és elfogyasztását. Kettőt nagy nyilvánosság előtt fejeztek le, májukból azonnal egy japán fogást, sukijakit készítettek. Tachibanát és négy emberét a háború végével háborús bűnökért elítélték és felakasztották. A nemzetközi jog nem szólt a kannibalizmusról, így a vád foglyok kivégzése, valamint a „tisztességes temetés megakadályozása” volt.

A következő két eset viszont már nem távoli időben, háborúban, vagy a vadonban történt meg. Emberek ezrei által lakott nagyvárosokban, váratlanul és elevenen zajlottak le, a nyolcvanas években.

1988 és ’89 között Tokyoban egy hét-, egy öt- és két négyéves kislányt ölt meg a „Drakula” illetve „Kislánygyilkos” néven elhíresült Miyazaki Tsutomu, a deformált kezekkel született férfi. (Kézfejét csak alkarjai mozgatásával tudta elfordítani.) Az egyik áldozat véréből ivott, kezeit levágta és megette.

A gyerekeket véletlenszerűen választotta ki, családjaikat pedig telefonhívásokkal és levelekkel zaklatta. A telefonba sosem szólt bele, ha pedig senki nem vette fel, képes volt húsz percen át csengetni. Levelei a gyilkosságokat és a testek gyalázását ábrázoló rajzokat tartalmazták. Az első kisgyerek testét hagyta bomlani egy közeli dombon. Kezét és lábát később levágta és megtartotta. A többi csontját porrá őrölte és elküldte a szülőknek.

1989 júliusában egy kislányt próbált molesztálni egy parkban az otthona előtt, de az apa rátámadt. Előle még elmenekült, de a rendőrök letartóztatták, amikor visszament az autójáért. Lakásában horrorfilmek és animék garmadáját, az áldozatok fényképeit és filmfelvételeit találták a rendőrök. Rövidesen megkapta az „otaku-gyilkos”, vagyis anime/manga/videojáték rajongó gyilkos nevet is. A hír hallatára apja öngyilkosságot követett el.

Tárgyalása sokáig húzódott. A törvényszéki pszichológusok megállapítása szerint Miyazaki többszörös személyiséggel, vagy súlyos skizofréniával küzd. A bíróságon többször is zavarosan viselkedett, és alteregoját, a „patkány embert” okolta tetteiért, a bírák mégis beszámíthatónak, tetteiért felelősnek tartották, és 1997 áprilisában kihirdették a halálos ítéletet, ami Japánban akasztást jelent. A kivégzésre, az újratárgyalások lezajlása után, 2008. június 17-én került sor.

A legbizarrabb kannibáltörténet középpontjában viszont a „kannibalizmus keresztapja”és a valódi Hannibal Lechter-ként is emlegetett Sagawa Issei áll.

Az egyetemen – ahol angol irodalmat tanult – kiválóan teljesített. Művelt és intelligens, finommodorú, de cseppet sem vonzó, alacsony és lányos kinézetű fiatalember volt. Nem volt kapcsolata, de belül erős vonzalmat érzett a magas, fehérbőrű, szőke, északi típusú, európai nők iránt, és kannibalizmusról álmodozott. Később azt vallotta, fantáziái a gyerekkori „kannibál játékból” eredhettek, amely során nagybátyja eljátszotta, hogy megeszi őt és öccsét.

Különös vágyának kielégítésére tett első kísérlete kudarcba fulladt. Az egyetemen szemelt ki egy európai tanárnőt, aki német órákat tartott. Elhatározta, hogy egy éjszakán belopózik a lakására, álmában megöli és belekóstol a húsába. Fegyvert sem vitt magával, a lakásban talált kést vette magához. Rögtönzött terve azonban meghiúsult, amikor a nő a közeledésére felriadt és sikítozni kezdett. Sagawa elrohant, a nagy tervről azonban nem mondott le. Az eset után pszichiáterhez ment, aki megállapította, hogy a férfi különösen veszélyes, de ekkor Sagawa gazdag édesapja Akira Sagawa, a Kurita Water Industries igazgatója közbelépett, és fiát külföldre küldte. Egyetlen orvos véleménye sem számított.

1981-ben Sagawa Párizsban tanult, ahol második, alaposabban átgondolt próbálkozása már sikerrel járt. Ott találkozott Renee Hartwelttel, az okos és szép holland diáklánnyal, aki több nyelven beszélt, és éppen doktori dolgozatát írta francia irodalomból. Sagawa először német magánórákat vett tőle, amelyekért magas bért fizetett, majd eszével és kedvességével lassan valóban megnyerte a nő barátságát és bizalmát. Így június 22-én este könnyen áthívhatta magához. Otthonában arra kérte, hogy mondjon neki magnóra néhány német expresszionista verset. Renee egy székben ülve olvasta a költeményeket. Sagawa mögé állt és átlőtte a nyakát. Ezután beszélgetett a halottal, ruháit levette és elkezdte megcsonkítását. Levágta az orrot és több testrészből is darabokat metszett ki, amelyeket nyersen elfogyasztott. Ezt követően egy elektromos késsel feldarabolta a tetemet és újabb részeket vágott ki, amelyeket különböző módon fűszerezett, sütött és pácolt, ahogy a húsételeket szokták. A torzón nekrofil vágyait is kiélte, majd az ágyába vitte és vele aludt el. Másnap ismét falatozott a tetemből, amit ezután egy külön erre az alkalomra vásárolt nagyméretű bőröndbe pakolt és hanyagul egy parkban hagyott. A szemtanúknak feltűnt a bőröndöt cipelő japán férfi különös és ideges viselkedése, ezért távozása után azonnal kinyitották a táskát és hívták a rendőrséget. A rendőrök még aznap letartóztatták Sagawát, aki beismerte tetteit.

A francia pszichiáterek súlyos elmebetegnek, vagyis beszámíthatatlannak nyilvánították. Így az ítélet szerint hátralévő életét nem börtönben, hanem elmegyógyintézetben, az emberektől távol kellett töltenie. Sagawa viszont összesen öt évet töltött intézetekben. Ma is szabadon él Tokyoban. Két éve volt egy francia szanatóriumban, amikor a családja és a japán hatóságok kérték a hazaszállítását. Franciaország azzal a feltétellel egyezett bele, hogy egy hasonló japán kórházba kerül és sosem szabadul. Az egyezség megszületett, Sagawa 1985-ben mégis önként távozott az elmegyógyintézetből, és hamarosan Németországba szóló útlevelet is kapott. Ismét édesapja segítette ki a bajból.

Pénzével minden létező szálat megmozgatott, hogy fiát hazavitesse Franciaországból. Később több japán orvos megvizsgálta és tesztelte, és mindannyian különösen veszélyes elmebetegnek tartották Sagawa Isseit. Akira Sagawa aknamunkája azonban megint sikerrel járt és végül beszámítható, egészséges személynek nyilvánították, aki ezek után önként távozhatott. Ennek egyik részindoka, hogy állítólag nem a szükséges iratok jutottak el Franciaországból Japánba.

Japán elsőszámú kannibálja ezek után híresség lett, és ma is az. Interjúkat ad, televíziós műsorokban lép fel és pornófilmekben fehér nőkkel szerepel. Négy regényt írt, az egyiket élményeiről. Szerkesztője volt egy kannibál fantáziákat tartalmazó antológiának és dalt írt róla a Rolling Stones Too Much Blood címmel. Honlapját gondosan felügyeli és üzemelteti, és bárki bejelölheti barátként a Facebookon, ahol profilját egy helyszíni fotó színesíti – a nyitott hűtőszekrény Renee maradványaival. (Érdekes módon „barátai” között több európai lányt is találni.) Vendége volt egy gasztronómiai magazinnak, újra és újra elmeséli, vagy lefesti élményeit, hangsúlyozza a fehér nők és húsuk iránti vágyódását, valójában boldog a cselekedete miatt, és bűntudatáról keveset hallani. De azt mondja, véleménye szerint csak az oldozhatná fel, ha egy magas, európai nő megölné és megenné őt. Szabadon járja Japán utcáit, klubokban európai és ausztrál nőkkel ismerkedik – akár meg is találhatja megváltóját.

Aki ismeri történetét, az vagy rajong érte, vagy undorodik tőle. Európai rendőrök, szakértők és Renee családja értetlenül állnak a jelenség előtt. Szerintük Sagawa sosem menekülhetett volna az igazságszolgáltatás elöl, ha egy japán nővel, vagy hazájában cselekszik.

A cikk három kannibált történetét vette át. Kettőt kivégeztek. Egy ma is szabadon él és híres.