Játszótársak közt – Bemutatkozik az Improvokál
2009. december 24.
A kultúrára szomjas egyetemisták szemfülesebbje már biztosan találkozott az Improvokál névvel. Akit eddig elkerült ez a szerencse, most megtudhatja, miért érdemes a jövőben odafigyelni rá. A társulat alapítójával és vezéregyéniségével, Palkovits Nórával beszélgettem.
Pécsi Bölcsész: Mi is az az Improvokál?
Palkovits Nóra: Az Improvokál egy egyetemistákból álló improvizációs színtársulat, de magunkat nem színészként definiáljuk, hanem „játszótársakként”. Néhány tagunknak ugyan van színjátszós múltja, de a hangsúly nálunk valóban a játékon van. Nincs „profi” vezetőnk, autodidakta módon képezzük magunkat, tanítjuk egymást. A spontaneitás mellett főként a humort toljuk előtérbe.
PB: Mióta csináljátok ezt?
PN: Két és fél, három éve kezdtük egy albérletben. Összegyűltünk páran és elkezdtünk játszani. Feldobtunk egy témát, és azon belül kellett szituációkat rögtönözni. Aztán később, amikor elindult a Beugró (a Rudolf Péter-féle improvizációs show, jelenleg a Cool TV-n fut), Pécsett is igény támadt a hasonló produkciókra – ekkor vált nálunk is elsődlegessé a nevettetés.
PB: Eddig hol lehetett veletek találkozni?
PN: Először egy pszichológia szakos rendezvényen, a Psziesztán léptünk fel, ahol egész szép sikert arattunk. Játszottunk a Laborban is, amióta pedig az bezárt, a Nemart Galériában vannak előadásaink. Nagyon hűséges a törzsközönségünk, mindenhova eljönnek velünk, és a kezdeti 30-40 fős létszám az utóbbi időben jócskán felduzzadt. Most már sok olyan ember is eljön, aki nem ismer minket személyesen: őket nem „mi” érdekeljük, hanem a produkció.
PB: Kikből áll a társulat?
PN: Kezdetektől fogva „karköziként” működünk. BTK-sok mellett jogászunk is volt, és később is integrálódtak hozzánk „messzebbről” jött társak. Jelenleg van közgázos, gyógypedagógus és végzett informatikus tagunk is. A létszámunk elég képlékeny. Fellépni heten szoktunk, de a próbákon általában tizenkét fő vesz részt.
PB: Ha valaki kedvet kap hozzá, tud csatlakozni?
PN: Mindenképpen kipróbálhatja magát. Ebben a műfajban a színpadon 6-8 főnél több nem tud együtt dolgozni, így nem tervezzük a csapat bővítését. Tervezünk viszont nyitott próbákat, ott a közönséget is bevonjuk: ha valakinek támad egy ötlete, az nyugodtan beszállhat a játékba. Ezeket a tréningeket legkésőbb tavasszal szeretnénk elindítani.
PB: Elég komoly kihívásnak tűnik a dolog. Sikerült már így tartós, állandó tagokat szerezni?
PN: Igen, volt, aki a közönségből kilépve lett állandó taggá, de persze volt olyan is, akinek nem ment a dolog, és inkább visszatért a nézőtérre. Az a nehéz ebben a műfajban, hogy itt nem mint színész vagy a színpadon egy szerepben, hanem „te magad” állsz ki. Nem egyszerűen megszemélyesítesz egy szerepet, hanem te találod ki és játszod el egy instant pillanatban. Ezért nagyon fontos nálunk a humor mellett a gyors reakcióidő és a kreativitás is.
PB: Hogy lehet veletek felvenni a kapcsolatot?
PN: Személyesen, a fellépések után. A honlapunk is készülget, egyelőre a sűrűsödő egyetemi teendők miatt nem túl gyorsan, de várhatóan februárban elindítjuk. Addig is lehet nekünk e-mailt írni az improvo...@gmail.com címre, és klubunk is van az iwiwen és a Facebookon. A következő előadásunk pedig december 10-én lesz a Nemartban, az emberi jogok napján – ott is találkozhatnak velünk az érdeklődők.
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá!