2010. július 29., csütörtök - Márta, Flóra

Legyél Te is kicsit francia!

szerző: Zsótér Vivien

2010. március 8.

A Frankofón Hét igazából nem is egy hét, hanem rögtön kettő, hiszen március 14-27-ig képezhetjük magunkat magyarhoni franciává ételeiken, zenéjükön, filmjeiken, tradícióik megismerésén keresztül.

Tizennyolc éve egy középiskolás színjátszó fesztivállal kezdődött, ez indította el a mára összművészetivé fejlődött Frankofón Hét elnevezésű programsorozatot, melynek legfőbb célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a francia nyelvet, a frankofón kultúrát. A Pécs2010 EKF program által támogatott rendezvénysorozat mára a Pécsi Tavaszi Fesztivál zsongásának szerves részévé vált, pénztárcánkat kímélendő: a rendezvények többsége ingyenes.

A Francia Nyelvű Középiskolás Színjátszó Fesztivál (március 18-21) idén sem hiányozhat a palettáról. Az előző évekhez hasonlóan a középiskolás diákok találkozójaként megrendezésre kerülő fesztivált most is az Ifjúsági Házban rendezik, sorban a 21. alkalommal. A nemzetközivé nőtt rendezvényre 9 országból érkeznek diákok. A bemutatott darabokat idegen nyelven − francia, angol − adják elő az ide érkező magyar és külföldi résztvevők, de fellép egy olyan belga csoport is, akik magyarul játszanak majd. Ha nem keltené fel kellőképp színház iránti vágyaitokat a gimnazisták játéka, 20-án a belváros környékén összefuthattok az Ilotopie Társulat „Színes emberek " című utcaszínházi produkciójával, melyben színészek, szobrászok, zenészek, jelmez- és díszlettervezők dolgoznak közösen színházi előadásokon és performanszokon. A társulat a közterek nem szokványos használatával különleges művészi produkcióval lepi meg az éppen arra járó közönséget: színesre festett zöld, piros, kék, sárga emberek speciális hab segítségével bontják meg a megszokott belvárosi terek hangulatát.

A színház mellett a program bővelkedik koncertekben is. Többek közt sanzonestet szerveztek nekünk. Ha túl szeretnénk lépni Edith Piaf zenéjén, a „Vidd arrébb a segged, hadd lássam a tengert” remek alkalmat kínál. A kikapós lányok és a kapucni, rálelve egy zenegépre, mindent saját szájuk íze szerint költenek át, megigéző, lidérces, gyilkos és részegítő pillanatokat ígérnek három egymást követő este az IH-ban és a Kafkában. Az Est Caféban 16-án a Tram des Balkans invitál minket villamosukra. Szórakoztató, táncolós estének ígérkezik, mert a zenekar tagjai mindig úgy játszanak a színpadon, mintha az lenne az utolsó koncertjük. Március 26-án a Le Bistroban „Francia salátát” készítenek, melybe kerül minden, ami a francia könnyűzenei palettán megtalálható a Noir Désirtõl az AIR-ig, a Zebdán vagy a Mano Negrán keresztül a már-már anonim zenekarok muzsikájáig.

A sok tánc közben elfér a pihentető kulturálódás is, így 17-én egész éjszaka vár az Uránia Mozi − ha bírjátok. E különleges éjszakán a román, belga, kanadai, francia és svájci filmgyártás darabjai láthatóak magyar, angol illetve francia felirattal. Bár a mozijegyet ki kell váltani, a szervezők az utolsó film után kávéval, croissant-nal várják a kitartó filmkedvelőket.

Miután hallottunk és láttunk mindent, nem csoda, ha megéhezünk, így az egyedi látványos gasztronómiai esemény a Pezsgőház Étteremben igazi gasztrobisztró hangulata fogadhat. A menü a tradicionális francia szokásokhoz igazodva többfogásos ételsorból áll, amely kiegészíti a naponta és szezonálisan változó, Á la Carte kínálatot.

Alternatívabb programok közé sorolhatjuk a Cooltour Café-ban (március 25.) rendezendő „A fa, aki csak nézte, hogy haladnak el mellette az emberek” címet viselő művészeti estet, ahol néhány óra leforgása alatt minden keveredik, aztán szétválik egymástól, legyen az költészet, videó, zene, tánc vagy éppen varázslat. Mindez robbanásszerűen megy végbe, közben a különféle művészeti ágak közt elmosódnak a határok.

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá!





A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.