Nem csak 1 film

Egy meglehetősen banális kijelentés következik. Az 1 Pater Sparrow (Verebes Zoltán) filmje. Amiért mégis megengedem magamnak ezt a mondatot, az az a felismerés, hogy nem sok olyan mozit láttam mostanában, amelyben ennyire érezhető az adott alkotó karaktere. Első nagyjátékfilmjében Verebes Zoltán nem csak a rendezői széket, de a forgatókönyvet és a látványtervet is magáénak mondhatja. Az egyemberes munka esetünkben egyáltalán nem válit a kész mű hátrányára.

A történet egy angliai könyvesboltban, záróra után kezdődik. Megjelenik egy furcsa idegen, aki egy könyvritkaság után érdeklődik. Ezzel szinte egy időben minden könyv eltűnik a polcokról, és helyükre fehér borítójú, „1” címet viselő művek tömkelege kerül. A tulajdonos azonnal a helyszínre hívja a Valóságvédelmi Hivatalt. A nyomozást Phil Pitch vezeti, aki nem hajlandó elfogadni a korábban megjelent fura figura megállapítását, miszerint csoda történt. Az ügynök azt találja a legtisztább megoldásnak, hogy mindenkit, aki az esemény alatt a helyszínen tartózkodott, elszállít a VH laborjába, így próbál meg racionális magyarázatot találni a történtekre. Eközben az idegen kicsempész egy példányt a boltból, melynek másolatai elárasztják a világot.

Ettől kezdve a sztori három (megközelítés kérdése) szálon folytatódik. A történet gerincét továbbra is a nyomozás adja, de közben kirajzolódik előttünk a könyv tartalma, mely pontos számadatokban közli, hogy mi történik az emberiséggel egy perc alatt. Az egyes rétegek egyenként is olyan mennyiségű tartalommal rendelkeznek, hogy nehéz mindent értelmezni. Folyamatosan kapjuk az átgondolandó szimbólumokat, tételeket, legyenek azok filozófiai, esztétikai, tudományos vagy logikai jellegűek, valahol mindenképp elvesztjük a fonalat, amit éppen a fenti állítás okán igen nehezen találunk meg újra.

A megértést tovább nehezíti, hogy ez az intellektuális hadjárat egy igen komoly vizuális orgiába ágyazódik. Annak ellenére, hogy érdemben egyetlen helyszín van, elképesztően erős és összetett atmoszférát hozott létre Sparrow. A rideg, szürke betondíszletek között lezajló párbeszédek és pszichedelikus utazások igazi Tarkovszkij-féle sci-fi hangulatot teremtenek. Az esős idő, a nyomozó folyamatos dohányzása, a sötét képek, valamint a többszereplős narráció passzentos film noir burkot kerekítnek a groteszk jövőkép köré. A két stílus egymást erősítve szuggesztív és részletgazdag képi világot hoz létre.

Ebben a környezetben létezik az elmúlt évek egyik legerősebb honi színészkombinációja. A pálmát egyértelműen Sinkó László viszi. Már az antré után elhisszük, hogy ő mindentudó, ám közlendőjét csak rébuszokban előadó titokzatos idegen. Mucsi Zoltán (végre Scherer Péter nélkül) igazi old school nyomozó figura. Végletekig nyúzott arca egy percre sem simul ki, sőt, egy idő után már az elképzelhetetlenségig szétcsúszik, ahogy rádöbben, nem valószínű, hogy bármikor is kideríti mi történt. Mácsai Pál játéka is kiváló, talán kicsit teátrális, de elbírja a szerep. A négyes hölgytagja, Kerekes Vica amellett, hogy folyamatosan gyönyörű, folyamatosan ügyes is, igaz, nem sok teret kap a férfiak mellett. Bár ilyen kvalitások jelennek meg a vásznon, mégsem beszélhetünk karakterekről. A szereplők, kivéve talán Pitch, mind csak eszközök, díszletek, melyek segítenek e meglehetősen komplex kérdéscsomag kibontásában.

Az 1 elemeire bontva zseniális film. A gond az, hogy ezen elemek mind egy celluloidra zsúfolódtak, elkerülhetetlenül eszünkbe jut, a „Sokat akar a szarka…” kezdetű mondás. Ennek ellenére egyértelműen többször nézhető, elgondolkodtató, jó értelemben véve fárasztó mozi kerekedett belőle.