Óriás – Jön. (szerzői kiadás, 2008.)
2009. március 30.
Egyedi Péter neve több helyről is ismerős lehet annak, aki figyelemmel kísérte magyar underground popzene alakulását az elmúlt évtizedben. Az ős-Amber Smith (Pozitív EP), majd az Annabarbi tagjaként megágyazott a szárnyát bontogató magyar indie rocknak, 2007 óta pedig az egyre ismertebb, „bölcsészmetált” játszó Isten Háta Mögött basszusgitárosaként tarthatjuk számon. Az Óriást, ahol gitározik és énekel, nem sokkal a ’barbi feloszlása után hozta össze Örményi Ákos (basszusgitár) szintén ex-’barbi zenésszel.
A kezdeti nehézségek után 2007-re stabilizálódott a felállás (Nagy Dávid, ex-Sun Workshop ütős ült a dobosszékbe), még azévben elkészült a bemutatkozó, cím nélküli EP, tavaly decemberben pedig megérkezett az első „egész estés” produkció, a Jön. Az együttes MySpace oldalán stílusmeghatározásként a feszes/szép/rokkos áll, ami elég jól le is írja a zenét. Egy energikus powerpop bandát kell elképzelni, úgy a Foo Fighters környékéről.
A palettát színesíti még némi punk húzás, grunge-os hangulat, és pár indie-s megoldás (ez a klipes Fát dönteni-ben a legnyilvánvalóbb). Trió mivoltukból fakadóan nincs különösebb tökölés; erőteljes, szikár rockzene ez, de érzelmes, lágy részekkel tarkítva. A szélsőségektől végig tartózkodik; csak annyira kemény, hogy ne legyen durva és csak annyira lágy, hogy ne legyen giccses. Ez a mértéktartás a számok felépítésében is tetten érhető, a jó érzékkel elhelyezett dinamikai váltások komoly dalszerzői rutinról árulkodnak. Mindez a rutin azonban semmit sem érne, ha emellé a zene nem lenne olyan rohadtul magávalragadó. Az egészből süt az őszinteség, mesterkéletlenség, és egyfajta „jófiús” tisztaság.
A szövegek is hétköznapi érzésekről szólnak, szóval végre itt van az „egyszerű srácok szívküldi zenéje”, amely mellőz mindenféle pózolást. Ez az örömteli tény lehet viszont az Óriás sikerének legfőbb gátja is. Magyarországon ugyanis ha valaki rockkal akar befutni, (jobbára) két út áll előtte: a banda profilját vagy „alterosra” lövi be, vagy „tankcsapdásra”. Az Óriás azonban mindkét közegtől egyformán távol tartja magát. Nem érezzük tőle, hogy csíkos sálat kéne a nyakunk köré tekerni, de azt sem, hogy gyors ütemben be kéne verni egy vébékát. Majdnem az összes dalban megvan a slágerpotenciál. Az indító Az a kellő hő és Az anyag elég húzós grunge számok, az Ólompehely refrénje kitörölhetetlen, az Ollózót pedig egy szinte észrevétlenül beépülő szintiszőnyeg teszi emlékezetessé. A vadócabb számok közül kiemelkedik a Szívnyitó, aminek grungeos-punkos húzását az album egyik leglágyabb része egyensúlyozza, az Üdv itt újra a szárazon „Valami jó”-refrénjétől meg még a hóvirágok is gyorsabban nőnek a kertben, olyan felhőtlen. A Nem szól az egyetlen dal, ami gyengébb a többinél – bár lendületes és fogós, saját arca nincs. A CD végére két zárószám is jutott, amit akár hibaként is fel lehetne róni, ha azok nem lennének ennyire különbözőek. A Szájon át egy tipikusnak mondható (de nagyon eltalált) szerelmes dal – igaz is, ez egy nagyon szerelmes album – az Ahol jó viszont meglepő ívet ír le a visszafogott, hűvös, elmélkedős kezdéstől a koszos, szétesett gitárszólón át az abszolút felemelő befejezésig. A Kispál fénykora (Ágy, asztal, TV) óta nem volt példa ennyire erős, sallangmentes „egyszerűrock” albumra magyar fronton.
Remélem az egész MR2-generáció ráharap és a banda oda kerül, ahová való: a 30y, a Quimby, és Lovasiék mellé. A zenéjükön nem fog múlni. 10/9
Web: http://www.oriasbudapest.hu/
- innen a teljes bemutatkozó EP ingyen letölthető MySpace: http://www.myspace.com/oriasbudapest
Akinek pedig ez sem elég, az az összes számot meghallgathatja a YouTube-on, az énekes saját gyűjteményében: http://www.youtube.com/user/egyp1980
Tiszai Balázs
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá!