Pénzért bármit – A diákmunka sötét oldala

Elfogad egy szórólapot?

A különböző szóróanyagok direkt osztásának szabadalmaztatott eszköze a diák. Egy ilyen munkába belerázódni nem leányálom. Az ember egyszerre csak kint találja magát az Árkád előtt, ahová éppen a kettes buszról ömlenek be az emberek. Kezében egy kisebb falunak elegendő hirdetés, amely vagy szőnyegvásárlásra sarkall, vagy éppen egy új szórakozóhely lehetőségeit ecseteli, vagy valami alsókategóriás ingyenes újság, amellyel még a hajléktalanok sem takaróznak, elvből. Átvillan az agyán, hogy ő mennyire utálja, mikor sietségében valami elhivatott szórólapozó álló helyzetre fékezi, és ellentmondást nem tűrően a kezébe nyomja azt, amiről eddig azt sem tudta, hogy létezik, és nem is hiányzott az életéből.

Az első néhány megszólítás nehéz, még dolgozik a zavar, fáj a tudat, hogy most gyakorlatilag hivatásból alkalmatlankodik, és zavarja a visszautasítás, a fintor. Egy óra után már kezd immunissá válni ezekre, csak a beszólások kavarják fel lelkének szórólap-tengerét. A nap végére garantáltan eljut a delikvens a tökéletes nihilig, mikor már nem foglalkozik olyan dolgokkal, mint az időjárás, vagy a szórólap elfogadó automatává degradálódott humanoidok hangulata. Elmúlik a kísértés is, amely a kukába kívánja a reklámanyagot.

Pro: Egy életre megtanulsz ugyanazzal a hangsúllyal hatszázszor egymás után kiejteni egy tőmondatot, valamint sokkal megértőbb leszel a szórólapozókkal.
Kontra: Rájössz, hogy rengeteg barom jár szabadon a városban.

Sörpusztítás másképp

A következő álomfoglalkozás helyszíne a pécsi sörgyár. Itt anno egyetemista társaink kaptak térdig érő gumicsizmákat, hogy ne ússzon el a gatyájuk a sörben. Volt ott egy két méter magas emelvény raklapokból felpolcolva, annak a tetején egy olyan szerkezet foglalt helyet, ami a szőlődarálóhoz hasonlít. Az emelvényen állók adagolták a lejárt szavatossági idejű dobozos söröket a darálóba. Amikor megtelt, valaki megnyomott egy nagy piros gombot, ami beindította a gépet, mire az szétzúzott mindent, ami benne volt, lent meg széttrancsírozott dobozokkal övezve kifolyt a fél Balaton, romlott sörből.

Ezt követve a szerencsés gumicsizmásaink nekiestek hólapátokkal a daráléknak, össze kellett gyűjteni a hulladékot egy halomba. Az elején úgy kotorták el a sok dobozt a gép alól, hogy "kievezték" (a technika lényege az, hogy az ember kenufogást alkalmaz a lapáton, aztán amit ér, azt kihúzza). Ha elkészült a kupac, jött egy, a targoncájával szimbiózisban élő munkás, és belehajtott a törmelékbe; így lapította ki a dobozokat. Eközben is ment a munka, ami szétgurult, azt a targonca kipufogógázában vissza kellett dobálni a gép elé, nehogy megússzák a kilapítást. Mindez télen zajlott, fagypont körül, a sörgyár udvarán.

Miután a robotpapa végzett a dobozokkal, elsütötte verhetetlen egysorosát: „mehet, fiúk”. Ezt mindig ugyanazzal a kopottas, elhaló hanggal mondta, bár egyszer volt rá példa, hogy variált a mondaton: „fiúk, mehet”. Az így kapott, immár lapos üres sörös dobozokat még be kellett lapátolni egy konténerbe. Ennyi volt egy kör, utána lehetett megint piros gombot nyomni, és ömlött is ki az új adag.

Pro: Évek múltán is röhögve emlegeted fel a haveroknak ezt a groteszk melót, a sorstársakkal meg szinte egymást túllicitálva adjátok elő eksztázisban, hogy hogyan is driftelt a targonca.
Kontra: Örök emlékként a tüdődnek napi 5-6 liter gázolajfüst.

Akit hentesnek fogadott fel a Tuskó

Árufeltöltőnek bekerülni valamelyik hipermarketbe, nem minősül kirívó esetnek. Nem kell hozzá szaktudás, csak némi józanész és odafigyelés. Az ember tologatja a békát, pakolgatja a légfrissítőket vagy a lisztet, nem nagy ügy az egész. Ezt gondolta jelen történetünk gazdája is. Meg is lepődött, mikor a délutáni műszak kezdetekor a műszakvezető azt kérdezte tőle, hogy ért-e a húsokhoz, „úgy kábéra” (szó szerint idézett szakzsargon). Delikvensünk igennel felelt, gondolván, hogy az áru kipakolásának szemszögéből nézve teljesen mindegy, hogy az univerzum anyaga a mirelitkacsa vagy a kutyaeledel állapotát veszi fel. Egyszerre csak a hentespultban találta magát műanyag köpenyben, hajfogó sapkában, néhány indokolatlanul türelmetlen nyugdíjassal körülvéve, akik az újságban lévő akciós farhátból kérnének pár darabot, de csak jó húsosat.

Ott volt a sűrűjében, jobb kézzel kacsamájat mért, miközben bal kézzel felsőcombot zacskózott, és csak a műszak vége felé kezdett el azon gondolkodni, hogy mit is keres egy olyan munkakörben, amihez sem végzettsége, sem pedig megfelelő papírjai nincsenek. Egy darab egészségügyi igazolást nem kértek tőle, amit ilyen esetben kötelező lett volna, de annyit sem mondtak neki, hogy mosson kezet, mielőtt belefog a munkába.

Ez a helyzet nem változott a diákmunka hátralevő heteiben sem, nem volt mentor, csak leltár. A lényeg, hogy ne legyen mínusz a kasszában. Így, mikor történetünk hőse rájött arra, hogy egy héten át kacsanyakként adta el a pulykanyakat, nem volt mit tennie, fordított a dolgokon: a hiány kiküszöbölése érdekében elkezdte a kacsanyakat pulykanyakként értékesíteni. Az emberek vitték, vitték, néhányan fintorogtak, hogy kicsi ez a pulykanyak, ilyenkor együttérzően belesóhajtott a kuncsaft arcába, hogy hát kérem, válság van, a pulykák is érzik a regressziót.

Már csak fél kiló kellett ahhoz, hogy nullázódjon a pulykanyakkészlet papíron, mikor egy, a pult üvegére rátapadó mosolygó kislány állt meg anyukástul, aprólékvásárlási szándékkal. Eladó hősiesen, magabiztosan pakolja a nyakat a zacskóba, gondolatban már húzza ki a hiányt. Anyuka kritizálta a nyakak méretét, mondván, a rendes méretű pulykának nem ilyen csepp nyaka van. Eladó kivágta magát: tetszik tudni, ezek bébipulykák voltak, igaz, koruknál fogva kicsik, de a húsuk igen zsenge. Kislány felsírt, anyuka elviharzott. Hiány maradt. Utólag ez senkit sem érdekelt.

Pro: Megtanulod a kegyes hazugságot, mint például nincs zöldes pötty a combon, csak a neonra reagál furán a retina, illetve két hét hentespult után fél szemmel rákacsintva megmondod, hogy az a pulykamell dekára pontosan mekkora.
Kontra: Sem te, sem a családod soha nem fog semmit sem venni a Tuskó húspultban.

Zárásként álljon itt egy baráti anekdota, melynek hőse egy húskombinátban, a „disznófejkettémetsző” pozícióját töltötte be. Lényege az volt, hogy egy hatalmas bárddal várta a szalagon elé slattyogó disznófejet, és egy jól irányzott mozdulattal kettécsapta azt. Kérdezte tőle egyik nap a haverja: Nem túl alja meló ez? Aljának alja – jött a válasz, – de legalább mindig új arcokkal találkozik az ember…