Rohácsi Dávid versei

Anyám arany íve

Láttam anyám vérét,
Ahogy lüktetett a falon,
Szabad tapintás felnyílt sebére,
Kilátszott az, aminek sosem
Szabadna
Hajszálon függő,
El nem nyírt főverőér

Mindez azért a szerelemért,
Amit apu elvesztett
Valahol
A lakatosműhelyben.
Vagy a kocsmák füstös
Kurvaszagában.

A steril alkohol,
Lemosta ajkairól
Anyám csókjait és a húst,
Csak a rothadó trágárság maradt.

Megjegyezhető volt, akár
Kis nyári dal,
Fütyültük mindnyájan
A pofonfa alatt az esti
Szüretekkor
- bár én is gyűjthettem volna többet! –

„Állj vigyázba!”
Csattant hozzám a szeme,
Miközben nővérkémet
Hősként pofozta,
„Szarházi!”
Búgta trubadúrként
Anyám lila szemébe,
S kivörösödve hajba tett kézzel
Húzta.

Apu
Valamit el kell mondanom:
Szép is lehetett volna a családod…
Azt hiszem kaptál megbocsátást,
Tőlem biztosan…
De akkor is tudnod kell:
Ezt igencsak elbasztad!

Hajnalban

Ahogy ott alszol az összetolt ágyon,
Te kis pihegő Falnakfordulat,
Néma csendben olvasok addig,
próbálok elkapni érveket, szavakat.

Minden éjszakánál csendesebb szuszogás
Csak olykor rezdülnek a pici vonalak,
Kifinomult gubó selyem fonalában
Csak a halk hangok rajzanak.

Most már a kék kert íve elsimult,
Bezárva nyílt a pupillámba,
Rizibizi álom is szépen elpakolva,
kék a kékbe, bogár a bogárba.

Csak egy fénylő négyzet álmos,
Épp fejed felett elrebeg
Egy vagy tán két imádságot,
Hogy miért a miért, s foghassa kezedet.

Jobb kezeden jelemet sejtem,
nem látom, de tudom, hogy biztosan ott van.
Mellette kis gyűrű lapul:
messziről jött, mire kézbe vehettem.

Tudom, hol a többi társa jelemnek
annak az apró anyajegynek...
Ott, ahol más nem láthatja
S mégha látták is, csak időt szereztek.

Nekem, hogy biztosan ne túl korán
Gyengéd színedben Selyemhullám
Talán ezentúl már csak én
Gyűjthessek ágy alatt csatokat...

Olyan csendes az éjszaka,
Most sok múltdarabom némán felszakad,
Nem értettem sohasem, miért kell,
De látlak az ágyon, s ez mindent megmutat.

Kellett a hangzavar, kellett az ámulat,
Indulatok kicsorbult, alattomos tőre...
Alkoholos bizonyság és józan álmok és
Elképzelt idilli családi reggelek.

Kis madarak is kellettek,
Zablával bajlódó icipici lovak.
Mezők melyeket be akartam vetni:
Megtartani mindig azokat

A képeket, melyek nem is az
én falamra készültek.
Csak a Festő akarta úgy,
hogy megőrizzem, ha élménye megmarad...

Újra álmok kerengenek, s csábítanak oda,
Ahol egy csendes csípő most
Békét susog, nyugalmas éji csendet,
De talán most már más a suttogás...

Ne félj Ginkó, rögtön ott leszek!
Csak még el kell olvasnom azt,
Ami majdnem elválasztott...
De ígérem, addig őrzöm álmodat!