Székely magyar?

Kényes és összetett önazonossági kérdést feszeget a téma, de úgy gondolom, érdemes tisztában lenni a székelység mikéntjével azon kívül, amit az iskolában, a történelem órákon tanultunk. Van-e lila köd a székelység körül, vagy ők is csak emberek, mint mi, akik nap, mint nap szembesülnek az őket körülvevő bizonytalansággal. Lélekszámuk egyre fogy, egy más nyelvet beszélő nép mellett élnek és küzdenek identitásuk megőrzéséért.
Interjúalanyomat, Zsigmond Józsefet, a kolozsvári Bábes-Bolyai Tudományegyetem hallgatóját, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség volt elnökét faggattam, miként éli meg székelységét a mindennapokban.

Pécsi Bölcsész: Neked mi az első gondolatod, érzésed, amikor felteszik ezt a kérdést: magyarok a székelyek?

Zsigmond József: Érdekes kérdés. Azt hiszem, a székelyek között sincs ebben egyetértés. Amikor népszámlálás van, a székely is általában magyarnak vallja magát, hogy ne csökkenjen az etnikai arány, ugyanis a románok számára nem egyértelmű, hogy a székely és a magyar között lehet valami összefüggés. Én székely-magyarnak vallom magam, édesapám csak székelynek. Ha megkérdezik, honnan vagyok, mindig úgy fogalmazok, hogy háromszéki székely gyerek vagyok, itt elmarad a magyar jelző. Igazából van több száz székely szó, már székely magyar szótár is, de székely nyelv nincs, így a magyart tartom anyanyelvemnek, de a székelységem az, amire igazán büszke vagyok. Két himnuszom van (és csak együtt énekelve érzek teljességet), magyar és székely, két ország is magának akar, de nekem igazából mindkettőben van valami idegen, csak az a kis régió, amit székelyföldnek hívnak, az az igazán otthonos számomra.

PB: Mi a helyes megfogalmazás? Hogyan kéne megközelítenünk a dolgot nekünk, magyarországiaknak?

ZsJ: Úgy gondolom, senki nem sértődik meg, ha mondjuk székely létére azt kérdezik tőle, hogy elnézést, te magyar vagy? Természetesnek veszi, hogy igen. Ha székelyként szólítod meg, nyilván az kedvesebb az illető önérzetének, de ezt a magyarországiak csak kevés esetben tudják hallás után megállapítani, így nincs sértődés. Igazából csak azt nem szabad megkérdezni egy székely embertől, hogy honnan tud magyarul. Nem szabad lerománozni, és nem ajánlott a büszkeségében megsérteni. Mert ha mégis, akkor, ahogy szokták mondani, kinyílik a bicska a zsebben.

PB: Számodra mit jelent székelynek lenni? Általában hogy kezelik a mai székelyföldi fiatalok identitásukat?

ZsJ: Székelynek lenni egy életérzés, egy életforma, egy kereszt a háton, amit egész életben cipelünk. 16 éves koromig nem szerettem és nem is értettem miért van mindenből kettő, magyar s néha román. Aztán rájöttem, ennél jobb nem történhetett volna velem e világon, hogy ide születtem ahova, székelyföld szívébe. Szeretek itt élni és így élni. Itt élelmesnek kell lenni, talpraesettnek és találékonynak. Ahogy viccesen szoktam mondani, ezt túl kell élni. S bár néha elgondolkodom azon, hogy a magamfajtából még 600 ezernyi lehet összesen a világon, mégis optimista vagyok. A mai fiatalok furcsán élik meg székelységüket, aki Kovászna vagy Hargita megyében születik, az büszke eredetére, aki marosvásárhelyi (eredetileg Székelyvásárhely) székely, az már szégyelli, letagadja és lenézi a székelységet. A közép-erdélyi és partiumi meg körülbelül úgy van velünk, mint a magyarországiak, csak többször lát minket. De mi úgyis tudjuk, székely szülte a magyart!

PB: Hogyan viszonyulnak az erdélyi magyarok a magukat székelynek vallókkal szemben? Milyen megkülönböztetés van a régiók szülöttei közt, és miben nyilvánul ez meg?

ZsJ: Kolozsváron a székelyek működtetik az civil életet, ők adnak identitást a városnak. A valamivel erősebb nemzeti érzést egész Erdély szintjén a székelyek hordozzák, ezért néha hajlamosak az erdélyiek lenacionalistázni. Máskor hálásak a munkánkért. A beszédünk és tájszólásunk miatt („s” és „e” betűzés) néha lekezelnek és megsértenek, de alapvetően nincs baj, mert a székelyekben is megvan a felsőbbrendűségi érzés, sokszor még nagyobb mértékben.

A székely régiók is különböznek egymástól, sok esetben vallásban is (katolikus, református, unitárius), dialektusban, szóhasználatban és hangsúlyokban. Van amelyik régió i-zik, más az e, a, ö hangokat ejti másképp. Egy nagy színes kavalkád, amit meg kell nézni. Mi, akik itt élünk, már egy két szóból meg tudjuk mondani, ki hova valósi, megbarátkozunk mindenkivel, a vendégnek kétszer örvendünk és egy csodálatos világot birtoklunk. Gyertek el és nézzétek meg. Erdélyt s egészséget!