pécsibölcsész
Országos médiabotrány kereszttüzébe került a múlt hét folyamán a Pécsi Egyetemi Napok diákrektor-válogatója egy, az allstar csapat pár tagja által elkövetett szerencsétlen tréfa miatt. A történetet országos hírré emelő TV2 műsora azonban nevével ellentétben köszönő viszonyban sem állt a tényekkel, a féligazságok pedig természetszerűleg félreértéseket szültek. A történések valódi hátterét itt olvashatjátok.
Régi-új ötlettől vezérelve, ismét nyakunkba vettük Pécs éttermeit és ételbárjait, hogy tapasztalataink megosztásával gasztro-kalauzzal segítsünk mindenkit a saját igényeinek megfelelő hely illetve étel megtalálásában.
Csak a gyengék alszanak, viszont néha, a negyedik kávé és harmadik magas koffeintartalmú tea környékén kell egy kis extra löket, hogy kellő lendülettel vágjunk bele az éjszakázásba. Ekkor energiaitalhoz fordul a jó egyetemista, melyekből most már több fajta van, mint ahány számot összesen ismerünk. Tovább kattintva ezek közül hármat mutatunk be, a jó, a rossz és a csúf felosztásban.
Bölcsészeket, tanárokat, politológusokat, pszichológusokat, szociológusokat, általános szociális munkásokat és szociálpolitikusokat avattak február 12-én, pénteken a PTE Bölcsészettudományi Karán.
Legfrissebb hozzászólások
- Szász Laci: asztalon hullámzó soraid Gábris, mondd hogymint vagytok ott Eszéken? (2010.03.04. 15:51:21) Gábris Berkő versei
- Ági: Nekem is sikerült eljutnom a kiállításra (egyedül), és a képi… (2010.03.04. 14:17:27) Ki látta a görényes hölgyet?
- Bús Natália: Fantasztikus a társulat, de csak erős idegzetűeknek!!! :> (2010.03.01. 21:19:31) Kedvezményes színházjegyek - Turbo Paradiso
- Szabi: ennek igazán örülök. amúgy, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mi… (2010.03.01. 17:54:47) Ütemzavar #01: Dubstep
- Nusi: A legrosszabb nem is az, hogy Felvidéken hontalan magyaroknak hívnak… (2010.02.28. 21:41:39) Elfogadott kitagadottság? − Hányadán állunk a határon túli magyarokkal?
Azzal remélem mindenki egyetért, hogy a The Beatles óta olyan igazán újat egy zenei stílus sem tudott teremteni, eltekintve talán az elektronikus zenei műfajoktól, melyeknek technikai feltételei nem voltak meg a ’60-as években. A Beatles sikertörténetének sommázása nem tárgya eme irománynak, pusztán az utolsó – véleményem szerint legzseniálisabb – dobásuk, az Abbey Road című lemez.
Úgy érzed, a lábaid már nem tudják követni a drum and bass tempóját, de a lelkednek még mindig szüksége van az erős basszusokra? Szereted, ha egy zene nem csak buliban jön át igazán, de a kanapédban hátradőlve is ugyanolyan élményt ad? Ki szeretnéd próbálni apu új subwooferét? Érdekel az új évezred legfrissebb intelligens elektronikus zenei irányzata? Ha ezek közül bármelyik kérdésre is igennel válaszolsznál, akkor mindenképpen olvass tovább.
A Frankofón Hét igazából nem is egy hét, hanem rögtön kettő, hiszen március 14-27-ig képezhetjük magunkat magyarhoni franciává ételeiken, zenéjükön, filmjeiken, tradícióik megismerésén keresztül.
A Toxic nagyon-fontos-embereknek fenntartott szobájába menekültünk a kibontakozni készülő karaoke est performanszai elől, hogy a Skru zenekar jelenlévő tagjait – Kövit, az énekest; Hunort, az egyik gitárost és Danit, a dobost – valamint egy rajongót Galambos Attilával diktafonvégre kapjuk és az új, nem mellesleg ingyenesen letölthető lemezükről, a zenei élet színfalak mögött zajló eseményeiről és a társadalmi szerepvállalásról faggassuk.
Általában a politikai pártok egy összetett csomaggal próbálják a választókat megnyerni. Ezen csomagok ki szoktak térni az élet legfőbb területeire, az oktatástól a gazdaságig. Az adott mezőnyben furcsának tűnhet egy olyan párt, mely céljai a szerzői jogok reformjánál kezdődnek, ám ennél nem is mutatnak tovább. Az elkövetkezendőkben mesélek a svédországi Kalóz Párt létrejöttének okairól, a mögötte álló főbb elvekről és arról, hogy mindez hogyan jelenik meg Magyarországon.
„A dualizmus korszakának nemzetiségpolitikája” címmel Dr. Szász Zoltán történész tart előadást.
A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság örömmel hirdeti meg a 2011-2012-es tanévre szóló ösztöndíjait.
A budapesti Semmelweiss Egyetem aulája ad otthont 2010. február 26-án a Pszichológia Napja névre, röviden csak Pszi-Napra keresztelt rendezvénynek. Részletes program a plakáton.
A hallgatói jogviszony igazolásának kiadása az új igénylés szerint megkezdődött. A megigényelt igazolásodat mindenképpen vedd fel, mert azokat 3 nap után megsemmisítik.
Az alábbiakban egy gyűjteményt olvashattok a 2010-es év elejének pályázatairól és külföldi ösztöndíjakról. A paletta sokszínű, legyen szó akár négy napról Berlinben, vagy egy teljes évről San Diegoban.
Ruhák, ékszerek, kalapok, mindezek kézzel horgolva és kötve. Jadranka Terkal horvátországi textilművész ruhadarabjaiból nyílik kiállítás Pécsett.
A Pro Pannonia Kiadó székhelyváltoztatás előtt áll, ebből fakadóan rendkívül kedvező árú könyvkiárusítást tart.
A BTK a 2009/2010-es év tavaszi szemeszterében rendezi a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát.
Dr. Virág Zoltán , a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet docense 2010 február 14-én szerdán 10.00 és 11.00 órai kezdettel habilitációs előadásokat tart a PTE BTK E 527 termében.
Az angol nyelv rabja vagy? Esetleg szeretnéd fejleszteni nyelvtudásod? Rá akarsz jönni, hogy lehetsz sikeres előadó annak ellenére, hogy nem anyanyelvi szinten beszéled kedvenc nyelvedet?
A Pécsi Egyetemi Napok legnagyobbikára fog április 21 és 24 között sor kerülni. A helyszín ismét a bőrgyár lesz, ahol immáron négy zenei színpadon tíz országból érkező előadók közül válogathattok majd. Feltéve, ha nem csatlakozol inkább a karunk által indított csapathoz szurkolni. Ízelítőként annyit mondok, DJ Krush és Client, a többi meglepetésért kattints beljebb!
Töretlen bizalommal gondolok még mindig arra az elképzelésemre, hogy a bölcsész - ne adj' Isten társadalomkutató - a jövő véleményalkotója. Ez elsősorban felelősséggel jár, az írástudók felelősségével, amint azt gyakran mondani szoktuk. Viszont arra jöttem rá a Szépművészetiben a hétvégén, hogy minden bizonnyal kulturfasiszta vagyok… A Botticellitől Tizianoig kiállításon jártunk. Kiállítás megtekintő kultúránk: pro és kontra
Olybá tűnik minden felsőoktatási (és oktatási) intézmény életében komoly pillanat az Educatio kiállításnak nevezett harci kártyajáték, ahol mindenki megmutathatja mennyire remek infrastruktúrával, oktatói gárdával, elhelyezkedési lehetőségekkel, tollakkal, mappákkal és éneklő mikulássapkákkal rendelkezik – mint ezt alázattal téve a leendő hallgató lába elé…
A múlt év végén jelent meg a negyvenéves Galaktika kiadó kétszázadik kötete, a stílszerűen csak Kétszázadik névre keresztelt antológia. A válogatás miniatűr visszaemlékezés arról, mi is történt a magyar nyelvű sci-fi irodalomban az elmúlt negyven évben. Ezt a kérdést tovább fonva beszélgettem Dr. S. Sárdi Margittal, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnökével, a hazai tudományos fantasztikus irodalom jelenlegi helyzetéről. A továbbra kattintva a nyomtatásban megjelent interjú kibővített változatát olvashatjátok.

Annak ellenére, hogy a neonáci, félkatonai elemek, csoportosulások és rendezvények előretörését kell megélnünk nap mint nap a magyar társadalomban, az ezen folyó viták, vagy az egész jelenség értékelése kifullad a Gárda-féle Szálasi divatbemutató elemzésében. Röviden nézzük meg, hogy a környező, működő demokráciával és polgári gyakorlattal rendelkező országok miként is állnak hozzá ehhez a kérdéshez.
A decemberi számunkban bemutatott Improvokál 2010 januárjában Pozsonyban járt, hogy összemérje tudását más improvizációs társulatokkal. A Farsangi Rögtönzések névre hallgató improvizációs fesztivál idén is Magyar Szín-Játékos Szövetség égisze alatt, a Gurigongo Symposiummal rendezték meg.
40 évvel és két hónappal ezelőtt került adásba Angliában a Monty Python Repülő Cirkuszának első adása. Az öt éven át hömpölygő sorozat és a csoport későbbi opusai tömeghisztériát, tömeges elhülyülést és szökőárakat váltottak ki, de legalábbis alapvetően átformálták a televíziós komédiát.
„Nem csak tudást adunk”
2010/02/08
Gyakorlat teszi a mestert
2010/01/04
Legyél Te is kicsit francia!
2010/03/08
Improvokál - siker Pozsonyban
2010/02/06
A mutyizás hullámhosszán
2010/01/28
Abbey Road – The End
2010/02/17
Ütemzavar #01: Dubstep
2010/02/14
Zenék őszkezdéshez
2009/10/14
Cheap Shit Pécsett - Turbo
2009/05/18
Turbo – Turbo (MamaZone, 2009)
2009/05/07
