Rólunk
Kedves jámbor olvasó!
Ez itt a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának büszke lapja, a Pécsi Bölcsész, vagy legalábbis annak netes, interaktív formátuma.
Céljaink szerint egy bölcsész kulturális-közéleti periodika vagyunk, és próbáljuk lehetőségeinkhez mérten az egyetem kicsiny kozmoszában élők érdekeit képviselni, tudósítani nekik az élet számos területéről, vagy csak szerencsétlen gyarlóságainkkal mosolyra fakasztani őket. Politikailag semleges, fanyar, cinikus életet élünk, betűvé olvasztva, kritizálva mindazt, ami megköveteli a jelenlegi közéletből, hisz’ - hogy most egy percre az akasztófa felé a hőzöngő tömegen keresztül haladó John Brownt (amerikai emberjogi harcos a polgárháború idején) idézzem - „ez egy csodálatos ország”. Jelenleg netbirodalomban, egy blogos inkarnációt magunk mögött tudva, teljes pompában rezegtetjük felétek karaktereinket.
Szóval szólunk, mert mindig van miről. Igazából hiszem, hogy az az aranyköpés, ami Teller Edétől származik, jól írja körül azt az eredményt, amit a felelős újságírói munka elhozhat egy közösségnek: „Ismerd fel a dolgok közötti összefüggéseket és az emberi viselkedés törvényeit, hogy tisztában legyél vele, mit teszel.” Igen, mert így kellene, hogy menjen ez…
Egyébként az újság a 2009-es DUE médiahálózat Diákújságíró Egyesület éves sajtófesztiválján második helyezést ért el felsőoktatási kategóriában, főszerkesztőnk, aki e sorokat papírra vetette Néktek, egyéni kategóriában pedig első hellyel gyarapította a renomét.
Szóval - nota bene - a tagsághoz tartozva lehetőség kínálkozik a szakmai karrier egyengetésére is. Egy emberi gyakorlati helyet kínálunk mindazon hozzánk kerülő hallgatónak, akik írói vénával rendelkeznek, vagy csak szeretnének újságírói tapasztalatot szerezni. Pusztán el kell látogatni egy szerkesztőségi ülésünkre a DiákCentrumba, vagy írni egy e-mailt a btk.kari...@gmail.com e-mailre, és máris Isten hozott a csapatban. Egy egyetemi lap életében a gárda úgyis mindig öregszik, ezért az ifjúságnak az ajtók tárva állnak, és ha nem is akasztunk a belépéskor hawaii lei-t a nyakatokba (tudjátok a giccses virágnyaklánc), mindenkit nagy örömmel várunk.
Egyébiránt nem csak újságírók részére biztosítunk gyakorlati lehetőséget, hanem grafikusok, reklámszervezők, vagy akár tördelői ambícióval rendelkező emberkék is megkereshetnek minket.
Ennyi lenne egzisztenciánk körvonalaiban, Isten hozott benneteket a hasábokon:
:
Bálint Dávid Harta Viktor
főszerkesztő főszerkesztő-helyettes