Archívum

Diploma, munka, a tökéletes társ, gyerek – az ideálisnak vélt sorrend. De mi történik, ha a sorrend teljesen összekavarodik, a baba az érettségi előtt, valahogy tizenöt-tizenhat éves korod körül érkezik, és 20 évesen, egy ötévessel a karodon kezdesz a bölcsészkaron? Név nélkül beszélgettünk egy 25 éves bölcsészanyával, akinek ez a valódi élete.

Van, aki tudni véli, mit ünnepel március idusán, és rá is vágja, hogy a '48-as forradalom és szabadságharc évfordulóját. Van, aki csak annak örül, hogy nem kell iskolába/munkába mennie aznap, de azért érzi, hogy hirtelen több lett a Petőfi meg a Tizenkét pont, mint általában. Írásunk célja, hogy megnézzük, hogyan is emlékeztek különböző történelmi korszakokban, illetve egy alternatív dátum vizsgálata, mely a későbbi események tükrében sokkal jelentősebbnek tűnik, mint március 15.

Töretlen bizalommal gondolok még mindig arra az elképzelésemre, hogy a bölcsész - ne adj' Isten társadalomkutató - a jövő véleményalkotója. Ez  elsősorban felelősséggel jár, az írástudók felelősségével, amint azt gyakran mondani szoktuk. Viszont arra jöttem rá a Szépművészetiben a hétvégén, hogy minden bizonnyal kulturfasiszta vagyok… A Botticellitől Tizianoig kiállításon jártunk. Kiállítás megtekintő kultúránk: pro és kontra

Idén 60 éve, hogy Magyarország az akkori szocialista blokk több más országával együtt befogadta a görög polgárháború menekültjeit. A Pécsi Bölcsész megkereste a konfliktus egyik Magyarországra került túlélőjét, aki később a Pécsi Görög Kisebbségi Önkormányzat képviselőjeként tevékenykedett. A beszélgetés megértéséhez először álljon itt egy kitekintés a történelmi konfliktus hátterére.

A „reményteljes” újév felé bandukolva óhatatlanul elő fognak kerülni az óévet pocskondiázó, illetve – kismértékben – méltató értékelések. Eddigi újságírói gyakorlatunkat meghazudtolva ezúttal kénytelenek vagyunk beállni a sorba.

 Ez a cikk a huszadik századi japán bűnözés történetének egy nagyon sötét kis szeletét, a kannibálokat veszi szemügyre. Három férfi. Az idő, a körülmények, az áldozatok, az elkövetők, az ítélet, a következmény – minden más és más.

Mit is lehet mondani, mikor az ember egyik hallgatótársa elveszi egy másik életét. Egyetemistaként nem csak valahová járunk, egy közösség tagjai vagyunk. Egy kisebb városban, mint Pécs, ez a közösség ráadásul teljesen emberi léptékű, testközeli kapcsolatot jelent nekünk, egyetemistáknak. Ami történt az fájó, felfoghatatlan, értelmetlen és szégyenletes is egyben. Ennek a közösségnek valószínűleg még hosszú időre lesz szüksége, míg megérti mindazt, ami történt.

A német újraegyesülés ünnepét 1989. november 9-én tartják meg. Leomlik a Berlini fal, évtizedek óta szétszakított családok kezdhetnek együtt új életet Németországban. Ezt a folyamatot az akkori „szabad” nyugati sajtó természetesen mindent elsöprő ovációval kísérte.

Idén negyven éve... A mészárlások hátterében egy kegyetlen férfi, aki bár sosem gyilkolt, mégis több ember haláláért felelős, könyvek és weboldalak szólnak róla, szerepelt a South Park egyik epizódjában és egy hírhedt rock zenész kölcsönzi a nevét…

Ugyan minek is foglalkozunk ezzel, mikor a téma a lerágott csont kategóriájának kvintesszenciája is lehetne. Nyilvánvalóan amiatt, mert a mai napig sincsenek egyértelműen tisztázva a szerepek, oldalak. Vajon a győztesek igazsága alapján éljük meg a mostani poszt-háborús érát?