Archívum
Rovataink
Az a bizonyos rettegett kétharmad
2010/06/22
Hát megkapták. Nyolc év balliberális uralma után az ország túlnyomó többsége úgy döntött, hogy ez az állapot nem tartható tovább és bizalmat szavazott a Fidesznek. Ebben még az sem akadályozta meg, hogy az ellenoldal a kampány beindulása óta azzal riogat, hogy ha ezeknek meglesz a KÉTHARMAD - így csupa nagybetűkkel és csak borzalomtól remegő hangon lehet kiejteni - akkor első felelős intézkedésük gyanánt istencsászárrá koronázzák Orbán Viktort, földi helytartója pedig Kövér László lesz. Ezúton ragadnám meg az alkalmat és emlékeztetném a rettegéstől se halló, se látó MSZP-s politikusokat, hogy a III. Magyar Köztársaság történetében nem ez az első eset, hogy egy politikai tömörülés megszerzi magának a kétharmados többséget.
Hozzászólások (0)
Ha az ember belefárad az egymásba futó kusza szálak boncolgatásába legutóbbi választási eredmények okainak és következményeinek tekintetében, a hazai játszótér kontrollcsoportjaként érdemes felütni a külföldi sajtót. Már csak azért is, mivel a távoli nemzeteknek megvan az a jó szokása, hogy valósággyáraik könnyebben nevezik nevén a gyereket. Amerikai és német lapokat szemezgetve érdekes dolgokat tudhat meg magáról a magyar, persze csak ha szeretné.
Hozzászólások (0)
Idén áprilisban harmadszorra rendezték meg a PTE Harcművészeti Bemutatót a Balassa kollégium tornatermében. A szokásosnak mondható felhozatalon kívül – kyokushin karate, kempo, wing tsun, muay thai – egy szokatlan bemutatóval is találkoztak az érdeklődők. Ez a hosszúkard-vívás volt, amelyet a Medikus Sportkör prezentációjában láthattunk. A bemutató után az MSK mesterével, Pap Mártonnal, és egyik oszlopos tagjával, Kovács Ákossal beszélgettünk.
Hozzászólások (0)
A világgazdasági válságból lassan kikecmergő Magyar Állam és adófizetői felköthetik a gatyát, hiszen egy amerikai ügyvédi irodának hála, az átlag éves állami bevétel durván 40%-át tervezik kivenni a zsebünkből két, február-márciusban benyújtott kereset szerint. A holokauszt áldozatainak leszármazottjai nevében indult pereskedés eddig már megközelítőleg 45 millió forintba került, pedig még csak a történet elején járunk.
Hozzászólások (0)
Viszlát Magyarország, dobrý den Česko!
2010/06/03
Történt egyszer, hogy belém csapott a ménkű: nem akarom úgy befejezni ezt az egyetemet és kilépni abba a bizonyos nagybetűsbe úgy, hogy nem láttam világot. És hogy mi a helyzet orvoslása? Hát, hogy nagyon gyorsan jelentkezni kell Erasmusra.
Hozzászólások (0)
Székely magyar?
2010/06/03
„Mert bólogat a székely a kérdésre, hogy magyar-e, bólogat, ami inkább igen, mint nem, aztán mondja: ’Annál es jobb.’” /Eszterházy Péter: Harmonia Caelestis/
Ha egy itthoni magyar megkérdez egy otthonit: Te magyar vagy? Van, hogy azt feleli: székely vagyok. A választ hallva joggal gondolkodhat el a kérdező azon, hogyha egy nyelvet beszélnek, miért nem azt a választ kapta, hogy ő is magyar. A székelyek nem magyarok? Hogy is van ez?
Hozzászólások (0)
Új csendrendelet az EKF évében
2010/05/27
Egy jelenleg megszületésre váró rendelet miatt könnyen némaságba burkolózhatnak a jövőben Európa kulturális fővárosának fesztiváljai az esti órákban.
Hozzászólások (0)
Az emlékezet „szabadsága”
2010/04/19
Mindenki nagy meglepetésére nem kapott sürgős Sólymot az Alkotmánybíróság, így a gyűlöletbeszéddel ellentétben március 10-én elfogadásra került a holokauszt tagadását tiltó törvény. A kérdés parázs vitát produkált a közéletben, vajon a szólásszabadság csorbításaként, vagy a demokratikus berendezkedés garanciájaként tekintsünk rá.
Hozzászólások (0)
Álriporterek a TV2 szerkesztőségében
2010/04/19
Az Orvostudományi Karon tavaly novemberben történt tragikus események óta a média árgus szemekkel figyeli a Pécsi Tudományegyetem valamennyi rezdülését, és belekapaszkodik minden kis szalmaszálba, amellyel a morális pánik tovább gerjeszthető – legyen szó légpuskákról vagy játékfegyverekről. De amikor a lerágott csontból már nem lehet többet kihozni, akkor csak az események felnagyítása marad, végül szenzációgyártás közben a tények is elferdülnek.
Hozzászólások (0)
"Európa olyan, mint Pécs"
2010/04/07
Januárban Pécs lett az ország második fővárosa (© Bajnai Gordon), ennek apropóján az ünnepélyes évadnyitó megrendezése nem opció, hanem kötelesség.
Hozzászólások (1)