Archívum

Bár az elkövetkezendő hetekre kétségtelenül rányomja bélyegét a vizsgaidőszak, de két koffeintúladagolás között az lebegjen a szemetek előtt, hogy utána itt a nyár, ezer meg egy fesztivállal, amik majd segítségetekre lesznek, hogy elfelejtsétek mindazt, amit a zh-kra a fejetekbe tömtetek.

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

ha a Btk-s megtorol

2009/03/30

Teljesen szürreális, amikor a folyosókon jegyzeteket bújó egyetemistákon átvágva, az udvaron cigányzenekar, pálinka, nomeg egy kisebb falunyi, a kolbásztöltés megerőltető feladatától kipirult egyetemista fogad hejehujázva. A kolbásztöltő versennyel megtoldott egyetemi disznóvágás ezúttal az Ifjúság útja sokat látott sportpályáján került megrendezésre.

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

Január elején érkezett szerkesztőségünkbe az a hír, hogy a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program (és a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht.) az eddiginél jobb együttműködésre törekszik az egyetemistákkal. Ez ügyben kerestük föl Ruzsa Csaba ügyvezető igazgatót és Szalay Tamás kulturális igazgatót, illetve segítségünkre volt még Gerner András sajtófőnök is. Mivel lapunk kerete nem teszi lehetővé, hogy a bő negyedórás interjú-anyagot egy az egyben közölhessük, ezért csak 'sommáját írom meg EKF várának'.

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

Az a baj az egyszemélyes blogokkal, hogy nem hoznak akkora látogatottságot, amekkorát megérdemelnének. A bloggerek halomszámra termelik a nyomtatott magazinok cikkeit kenterbe verő írásokat, viszont az ujjgyakorlat kategórián csak kevés tud felülemelkedni, mivel egyedül rettentő nehéz különösebb reklámfogás néklül sokakat elérni. Ám erre van egy roppant jó gyógymód: fogjatok össze!

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

Szenes @ tavasz

2009/03/02

Indul a tavaszi szemeszter – újra Szenes! Bokor Zoltánt, a Szenes klub vezetőjét kaptuk mikrofonvégre a klub múltjával, jelenével, jövőjével és persze a bulikkal kapcsolatban.Pécsi Bölcsész: Lecserélted a régi gárdát, volt egy vérfrissítés… 

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (1)

Szemlézgettünk

2009/03/02

40. alkalommal kapta a közönség nagy dózisban egy év magyar filmtermését. Ezúttal a MOM Park kilenctermes mozikomplexuma valamint az Uránia és a Bem mozi szolgáltatta a helyszínt a hazai filmek vetítésére. 

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

 Metál, disznómészárlás és kolbásztöltés, emlékezés a terror áldozataira, a mindenki által méltán imádott francia fúvósok visszatérése – mozgalmasan indít a tavasz. A Pécsi Bölcsész programokat ajánl.

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

A gólyabál kitűnő alkalom a kiöltözésre és az ellenkező nem tagjainak stírölésére, illetve a bátrabbak esetében a kapcsolatfelvételre. Újonc és veterán tudósítóink még ennél is tovább mentek. 

Tovább ›

Kultursokk

Az ország túlnyomó részén Beck Zoli neve összeforrt a 30Y zenekarral. Pécsett azonban akadnak olyan fiatalok, akik számára elsősorban a bölcsészkar romológia szakján oktató tanár. A tudósember énekessel arról beszélgettünk, hogyan fér meg egymás mellett egyetem és zenélés, és mi a véleménye választott tudományágáról, a romológiáról. 

Tovább ›

Kultursokk

Hozzászólások (0)

Nem is olyan régen Pécsett formabontó előadásra került sor. Egy beavató színház keretében interaktív Antigoné született (színész játszik, moderátor kérdéseket vet fel, néző gondolkodik, nem csak néz), mely a középiskolásokat hivatott bevonni a színház világába. A részletekről az ötletgazdát és moderátort, Karsai Györgyöt, a klasszika-filológia tanszék vezetőjét kérdeztem. 

Tovább ›

Kultursokk