Archívum

Hogy pontatlanul idézzem Albert Camus-t, aki szerint nem győzhetünk eleget csodálkozni manapság a csodálkozás hiányán, most röviden szemezgetek az információárból, ami rám tört mióta arra vetemültem, hogy Svédföldről érkezésem óta újra újságokba bambulok. Mintha egy nagy fonendoszkópot Őnagyégilénysége ülepébe…

Pusztán szórakoztatásképpen álljon itt egy vers Robinson Jeffers (1887-1962 észak-amerika egyik legpesszimistább lírikusa) tollából, ami cikknél is fanyarabb tömörebb, és csodálatos koincidenciát mutat jelenünk köztársasági elnökének létezésesével, aki az elvek védelmében visszadobta a távoltartási törvényt, és azóta tudjuk az alkotmányosság mindennél erősebb, az embereknél is…

Egy beszélgetés alkalmával egy barátom azt mondta, hogy humanisták, meg balos értelmiségiek nem szoktak olvasói leveleket írni, pedig valahol ez lenne a feladatunk. A múlt heti – e heti sajtóolvasgatásomat követő felhördülésemben, erre emlékezvén gondoltam, akkor kivételt tennék, bár nem tudom mennyire merítem ki ezeket a kategóriákat.  

Elég nehéz feladat hárul arra, aki szeretné objektíven megítélni, hogy mit nyertünk, illetve mit vesztettünk március 9-ével. Legjobb esetben, a kormányzat számára körvonalazódott, hogy az elzárkózó technokrata kormányzás folyamata nem tartható. Tetszik vagy sem, kommunikálni kell a lakossággal. Már csak azért is, mert az ember nem szereti, ha még az illúziótól is megfosztják, hogy van köze a közéleti döntésekhez. Ennek ellenére nem felejthető el az a tény sem, hogy ez a népszavazás, akár hogy is nézzük, egy alkotmányos anomália volt. Pozitív hatásának azt mondhatjuk, hogy ismételt felülvizsgálatra küldte a reformtervezetet, ami több esetben is indokoltnak tűnhet. Azonban azt is tudni kell, ha az eset precedenst teremt, lehetetlenné válik az ország kormányzása.