A szerkesztőség ajánlása - Mit olvassunk a nyáron?

Jó, már a címben rögtön füllentettem egy kicsit, hiszen a szerkesztőség most csak szerény személyemet jelenti. Viszont igyekeztem izgalmasabbnál izgalmasabb olvasmányokat összeválogatni, amiket akár az orfűi tó partján, vagy a légkondis nappaliban bujkálva is örömmel olvas az ember. Mindegy, hogy még ezer százalékosan kiélvezni vágyod a nyár utolsó pár hetét, vagy igazából a fejedben már végre ősz van, remélem találsz néhány könyvet erről a listáról aminek örömmel látnál neki. 

Száz év magány - Gabriel García Márquez 

Emlékszem, hogy pár éve én is pont nyáron álltam neki ennek a könyvnek a Balaton egyik szabadstrandján. Arra már nem annyira emlékszem, hogy bementem-e egyáltalán a vízbe, vagy sikertelenül próbáltam letenni a regényt. Annyi biztos, hogy egyből bekerült az “azta-ez-meg-mi-volt” listámra, és a kedvenc könyveim egyikévé vált. Márquez véleményem szerint úgy ír, mint soha senki más: olyan részletesen és valóságosan mutatja be a Buendía család teljes története, és Macondo titokzatos mindennapjait, hogy bárki aki ezt a könyvet olvassa, szinte minden szereplő arcát maga előtt látja. Emberi sorsok, Columbia történelme, és a mágiának közönséges arca: mi kell még? Csak a mágikus realizmus miatt is egy maradandó élmény, és azoknak is jó választás, akik nem szeretik a klasszikus fantasy-it. Az pedig biztos, hogy nem a véletlennek köszönhetően nyert a könyv irodalmi Nobel-díjat. Talán ezért is érdemes adni neki egy esélyt. Ha pedig rám hallgattok, inkább az előbbiek miatt kezdtek bele, és nem az utobbiért. 

Semmi - Janne Teller

Egy igazán rövid olvasmány, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas, vagy felejthető lenne. Ennek szöges ellentétét állítom, és ha azt nézzük, hogy a regény a megjelenése után egy ideig több országban is tiltólistán szerepelt, akkor tényleg nem egy közepes műről van szó. A cselekmény főszereplői kamasz gyerekek, akik nem  kisebb feladattal néznek szembe, mint hogy van-e értelme az életnek. Ahhoz, hogy bebizonyítsák igazukat egy osztálytársuknak, számukra kedves és fontos dolgokat gyűjtenek egy halomba. Innen már szerintem te is kitalálhattad, hogy a dolgok nem éppen jó irányba folytatódnak. Ahogy egyre több szociális konstrukciót döntenek le, és hágják át sorra a szabályokat, lassan magát a törvényt is, maga az olvasó is elgondolkodik azon, hogy vajon megéri-e ez az egész. Teller nagyon minimalista stílusa, és valóságos karakterei gondoskodnak arról, hogy akár egy ültünkben ledaráljuk a könyvet. 

A vegetáriánus – Han Kang

Van az a könyv, amitől nem tudod eldönteni, hogy elborzadva tedd le vagy még aznap hajnalig olvasd, mert muszáj tudnod, hogyan végződik. Han Kang regénye pontosan ilyen. Látszólag egy egyszerű döntésről szól – egy nő elhatározza, hogy többé nem eszik húst –, de aztán az egész történet úgy bontakozik ki, mint egy lassan elhervadó, egyre sötétebb virág. A család, a társadalmi elvárások és az identitás közötti feszültség minden oldalon érezhető. Nem szépít, nem simogat, viszont még sokáig ott marad a fejedben, mint egy furcsa álom, amiből nem tudsz teljesen felébredni.

Teknősök végtelen sora – John Green

Az előző könyvek után, most következzen egy könnyedebb választás. John Green mindig ért ahhoz, hogy a kamaszlélek legapróbb rezdüléseit is elkapja, és itt sem tesz másként. A főszereplő Aza Holmes nem hétköznapi tinédzser – gondolatai olyan spirálba csavarodnak, hogy az embernek néha szinte szorít a mellkasa olvasás közben. De a történet nem csupán szorongásról és belső harcról szól, hanem barátságról, rejtélyről és arról a bizonyos, néha keserédes felnövésről is. Könnyen lehet, hogy egyes részeknél mosolyogsz, másoknál pedig kicsit elszomorodsz – de közben végig azt érzed: igen, ez most nagyon őszinte volt.

Strange Sally Diamond – Liz Nugent

Ha azt gondolod, hogy egy kisvárosi, furcsa főhősről szóló könyv biztos kedves és bájos lesz, akkor Liz Nugent regénye gyorsan rávilágít, mennyire tévedsz. Ilyen csavarokkal teli, brutális krimit még sohasem vettem a kezembe, az egyszer holtbiztos. Sally Diamond ugyanis úgy dönt, hogy „kiüríti” apját a kukába – és ez még csak az első fejezet. A sztori innen egyre sötétebb és rétegzettebb lesz, miközben lassan feltárul, miért is olyan, amilyen. Feszültség, pszichológiai mélység és az a fajta nyugtalanító hangulat lengi be, ami miatt egyszerűen muszáj tovább lapoznod. Nem könnyű olvasmány, de nagyon is megéri – főleg, ha bírod a történeteket, amik nem adnak könnyű válaszokat. Tudomásom szerint magyarul (még) nem jelent meg, de ez ne aggasszon senkit, annak is bátran ajánlanám a könyvet aki nem érzi magát isten-atom-császár szinten angolból, egyáltalán nem nehéz a nyelvezete.

Grafika: Szabó Dorka